Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Alexa Károly: Szövegvendégségben - Nagy Gáspárnál
ALEXA KÁROLY Szövegvendégségben - Nagy Gáspárnál Hadd tegyek két előzetes állítást, amit bízvást tekinthetünk summázatnak is: a legelő- zékenyebb (a legfigyelmesebb, a legtapintatosabb és a legkészségesebb) emberek egyike volt, akit valaha ismertem - és nem ismertem senkit, aki nála naprakészebb lett volna a kortárs irodalomban, ide értve a műveket és a személyeket, meg persze az „ügyeket”, azaz a háttérinformációk magabiztosan szerény birtoklását is. És jegyezzük csak meg, ha közhely, ha nem, hogy a „naprakész” szót ég és föld választja el attól, hogy „jól értesült”. Egyszerűsítve: a „mi köreinkben” a naprakész ember olvas, és úgy mond véleményt, a jól értesült viszont arról ítélkezik, amit mások olvastak és ő kifürkészte a benyomásaikat - jobb esetben..., a rosszabban viszont ő maga is más jól értesültek szavait szajkózza. Ha ezt a két, Nagy Gáspár alkatára és habitusára vonatkozó állítást összevonjuk, újra magunk előtt látjuk őt és nem mint költőt, hanem mint közéletet élő irodalmárt. (Ha ezek a „personák” egyáltalán valamennyire, akár csak egy pillanatra is elkülöníthetők egymástól.) Olyan valakit látunk magunk előtt, aki „mindent” elolvas, akinek a könyveken, folyóiratokon kívül is „mindenről” pontos értesülései vannak, és híreit meg véleményét azonnal közli is barátaival, nem tolakodóan, nem valami túlzó szereplési hajlamból - csak ha igénylik. Ezeknek a barátoknak a zöme maga is az olvasott (vagy egyéb módon érintett) szerzők halmaza. Tehát, míg élt Gazsi, mindig biztosak lehettünk abban, hogy van - legalább... - „egy” olvasónk, van valaki, aki baráti szemmel vigyázza irodalmi és politikai mindennapjainkat, és akkortájt ez a két szféra - miként ma is sajnos - majdnem egyet jelentett. Van egy olvasónk, akiben feltétlenül megbízhatunk, aki számon tartja, mi van velünk, miközben éppen az országot járja, verset ír, szerkeszt, titkár(os)kodik. Visszagondolva életére: ehhez a magatartáshoz illettek státusai is: szerkesztő volt a Móránál, a Hitelnél, a Katolikus Rádiónál, de nem volt soha főszerkesztő, szervezett, véleményt mondott, de nem kellett döntenie, kimondania a a „végső szót”, az írószövetség vagy a Bethlen Alapítvány titkáraként is a mindig segíteni és intézkedni kész „kapcsolat” volt, nem hatalmi „faktor”. És az utolsók egyike volt, aki még vette a fáradságot, hogy levelet írjon vagy legalább egy lapot fir- kantson a meglopott éjszakai órákban, bár telefonált is eleget, nem tudom és nem is hiszem, hogy az internetes modernitással rokonszenvezett volna. A mostani évfordulón nem álltam meg, hogy egy cikket ne írjak róla. GAZSI Pár napja volt 65 éves Nagy Gáspár. Önkéntelenül írtam le így, jelen időben ezt a mondatot. És nem azért mintha amúgy zsurnálosan fellengzősködni akarnék - hogy „örökké él”, hogy „emlékét szívében őrzi a nemzet”... Hanem azért, mert, jóllehet szót válthattam (szót kellett váltanom) vele életideje végső szakaszában, elzarándokoltam (el kellett mennem) a temetésére, sőt ott voltam síremléke avatásán is, egy pár évig még a nevére alapított díjat is át-átadhattam Vas megyében, a szülőföldjén, az arra érdemeseknek - mindezek alapján tehát végleges távozásában biztosnak kell lennem..., hanem azért, lépjünk vissza a mondat elejére, mert talán nincs olyan hét vagy hónap, hogy emléke valami új élménnyel meg ne ajándékozna, hogy egy-egy új „esemény” meg ne hazudtolná a végső eltávozás tényét. És nincs ebben semmi miszticizmus. Hét évvel ezelőtti halála óta folyamatosan jelen van az életemben. 33
