Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - A haditudósító - Beszélgetés dr. Kuntár Lajossal
Azt mondta: „Lajos bácsi, én is ajánlottam. Azt hittük, hogy örül majd a lehetőségnek.” Na és, mondom, hogyha nemet mondok, a megye első embere mit fog mondani? Azt mondta, semmit, legyek nyugodt, ahhoz intelligens a János. Én sokáig nem mertem elmenni olyan helyre, ahol a Gosztonyi is ott volt, ha rám néz, nehogy eszébe jusson, hogy itt ez a pártonkívüli, ráadásul flekkes, aki visszautasította. Mert ezt is mondtam neki, hogy én flekkes ember vagyok. Azt mondta, minálunk már nincsenek flekkesek, mi mindenkit a munkája után ítélünk meg. Olyannyira a munkám után ítéltek meg engem, hogy amikor felhelyezték miniszterhelyettesnek, az utódok rögtön lecsaptak rám, és mint már fent is említettem, leváltottak. Visszatettek a Megyei Könyvtárba. Ahonnan kiemeltek csoportvezetőként, visszatettek beosztottként. Abban az időben a leváltott emberekhez úgy viszonyultak, hogy mikor mentem az utcán, volt olyan, aki átment az utca másik felére, hogy ne találkozzon velem, ne kelljen üdvözölni. Én ezt tudomásul vettem. Bennem olyan erős volt a könyvtáros munka szeretete, hogy dolgoztam továbbra is ugyanabban a beosztásban, csak nem csoportvezetőként. Jártam az egész megyét, akkölni ár művelődési autóval, főként a majorokat, a legkisebb falvakba is bejártam. Végül öt év után megkerestek, felajánlották az iskolai könyvtári szakfelügyeletet. Úgy érzem, ők is érezték, hogy velem itt nagy méltánytalanság történt. Én ezt a munkát örömmel elvállaltam, mert vallom azt, hogy a gyerekeket az iskolában, a gyerekkorban kell megtanítani a könyv szeretetére, mégpedig az iskolának és a szülőnek együttdolgozva. 1974-ben elértem a nyugdíjkorhatárt, akkor 60 év volt a nyugdíjkorhatár, de a Szalayék azt mondták, addig dolgozhatok, ameddig akarok. Én dolgoztam tovább, de három év múlva nyugdíjba ment a feleségem és ebben a házban5 nem akart egyedül maradni, láttam rajta, úgyhogy én is kértem a nyugdíjazásomat. Nyugdíjba helyeztek, de a tanácsi könyvtáraknak a szakfelügyeletét tiszteletdíjért még további öt évig végeztem. Közben írtam, szerkesztettem, ami az életelemem. A kulturális életben is tevékenyen részt vettem, sőt most még 91 éves koromban is kaptam nemrég egy telefonhívást, Velem község történetének írója kérte, hogy véleményezzem az írását. Mondtam, hogy már nem szívesen vállalom, de csak hozza mindenképpen. Azt még el fogom végezni, aztán hogy még mi mindent, azt nem tudom. Attól függ, hogy meddig marad meg a szellemi erőm, mert ebben a korban az agy nem olyan éles, és a befogadókészsége gyengül. Én a memóriámon érzem, de az íráskészségem még megvan és ez éltet. Még sok téma foglalkoztat, tudniillik rengeteg olyan téma van a megye történetében, amit csak én tudok már, tekintve, hogy cselekvő részese voltam a történéseknek. Ezek közül már egy csomót meg is írtam, általában emlékirat formájában, de hát a sorstól függ, hogy a gondviselés meddig éltet. Köszönöm az interjút! 28
