Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Géczi János: A hang
A jósnő, ahogy sejthető, rázuhan a pszichológusasszony lakásszobából átalakított rendelőjének elhasznált díványára, és átmenet nélkül elalszik. Nyitott szájjal horkantgat. Gusztustalan látvány, állapítja meg a pszichológus, és óvatosan kihúzza termetes asztalának fiókját, előkotorja az ezüst stopperórát és megnyomja a gombját. A gombot ördögfejként formázták meg egykor, mostanra a fej alaposan megkopott s leginkább egy cseresznyemaghoz hasonlatos. Hamarosan koffeines csokoládékockát halász elő feneketlen mély táskájából és elszopogatja. Imádja a csokoládét, bizsereg tőle a füle töve. A páciense pontosan tizenöt perc múltán ébred fel, de csak a festéktől súlyos szemhéjait nyitja meg résnyire, amúgy meg sem mozdul.- Baszd ki! Most aztán bekaptam!- Ne káromkodj, a verbális agresszió intenzitása nem teszi lehetővé, hogy kellő mélyen megértsd a helyzetedet, amelyről azt hiszem, amúgy sem eléggé rózsás. Mi az, ami ennyire feldúlt?- Először nem voltam biztos az eredményben, ezért, ahogyan kell, hétszer végeztem el a vizsgálatot. Adja ki a statisztikai valószínűséget.- Persze. És amúgy is kedveled a számmisztikát.- Mindegyik ugyanazt az eredményt adta.- Öregszel, drágám, arra gondolsz! Ennyi idő után már bízhatnál a rutinodban.- Ez az „öregszel” megjegyzésed nem esik jól. Mintha az esküd se tenné lehetővé, hogy ilyesmiket mondj a pácienseidnek. Vagy rosszul emlékszem?- Korrigálom. Öregszünk.- Egész nap nem volt egy piculányi bevételem. Akkor jött ez a tag, éppenséggel tenyérjóslást kért, elfecséreltem rá a délutánom felét, és többé-kevésbé elküldtem, hogy nem tudok neki semmit sem mondani. Ráadásul, tudod, az elveim miatt, éppen ennek az ellenszolgáltatásáról eleve lemondtam.- Mindig könnyelmű voltál.- Bejött, és világosan tudtam, hogy az ajtónyitáskor az érkezik, akit nekem rendelt a sors. Nafene. De hogy ki fia borja, azt nem sejtettem, csak miután elém helyezte a mocskos tenyerét. Ugyanolyan mocskos mind! Szarban turkálnak évtizedek óta. Meglehet, abban is turkálnak. Semmi kétség. Végül dolgozni kezdenek. A jósnő laza izmokkal hever a paradicsomot imitáló, ámbár kényelmetlen ágyon, időnként tekintetével sorra veszi a plafon foltjait, elré- ved a csillárt tartó kampón és a kampót magába foglaló stukkódíszítményen, megszámolja a sarkokat, különös módon ötöt, elidőz annál, amelyben villámszerű, vékonyan megrajzolt vonalat fedez fel. A pszichológus, aki a jósnő számára csak a hangjával van a kezelésből maradt negyvenöt percben jelen, időnként kérdéseket tesz fel, ha úgy érzi, a páciense mondatai nem pontosak, s nem arra szolgálnak, hogy kifejezzenek, de még inkább, hogy elfedjenek valamit. Ezt-azt. Egy érdemi adatot. Egy fontos érzést. Egy alapvető jelenséget. Tény az, hogy megfogalmazhatatlan utálatos érzés uralja reggel óta a páciensét, s az ezáltal okozott nyugtalanság baljós előérzeteket ébreszt benne. Amikor levette a portált elfedő rolóról a lakatot, majd leemeli az ajtót átlósan elzáró vaslécet, hogy nyisson, a jósda levegője sem tűnt barátságosnak mondhatónak, mintha valaki éjszaka dolgozott volna ott benn. Vendégfogadásra semmiképpen sem tűnik megfelelőnek. A helységet rég feltört záptojás szaga tölti meg. Szellőztet, puha ronggyal 66
