Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Gál József: Rekviem egy galériáért
A kiállítás kísérőket - meghívó, plakát - általában én terveztem, ha nem „hozott anyagból” dolgoztam. A megnyitó szertartásról egyéni kiállítás esetében - megnyitó személy, közreműködők - mindig a művésszel egyeztettem. Egyszemélyes galériában igyekszik a házigazda mindent megoldani: a megnyitó utáni fogadást vagy kiemeltebben vernisszázs, ami egy nonprofit galériában ritkán nagyszabású. Az viszont jó, ha alkalom kínálkozik a találkozásokra, a hosszabb együttlétre. A jó kiállítás a fentebb felsorolt és még néhány éppen ott és akkor - az aktuális - rendezésben jelentkező szempont és feladat legjobb megoldásából következik. Az is régi igazság, hogy ugyanabból az anyagból lehet jó és csapnivaló kiállítást rendezni. A kiállításrendezés sok tapasztalatának, tanulságának megfogalmazása csak egy hosszabb életút után lehetséges. De Frank János Tárlatok és szertartások című jó hangulatú visszaemlékezésén kívül ilyen mű nem született. Sokan azt gondolják, hogy a művészettörténész már eleve tud rendezni. Néhányan valóban tudnak, de a kiállításrendezés más műfaj, mint a művészettörténet. Én közel tíz évig szakirányú képzésben adhattam át tapasztalataimat rajz szakos főiskolai hallgatóknak, hiszen iskolában, vagy a helyi művelődési házakban rájuk ilyen munka is várhat. A kiállítások megnyitói kialakult rituálék szerint zajlanak. Milyen jellemző kiállítás megnyitók vannak és milyenek voltak Nálatok? A szakma alapjában háromféle megnyitót emleget aszerint, hogy kihez akar szólni. A közönséghez: nem használ sok szakmai fogalmat, szakszöveget, közérthető. Nem él vissza a látogatók türelmével, megengedheti magának az anekdotikus kiegészítéseket is. Szakmai: ha ismerős törzsközönséget lát maga körül a megnyitó személy (főleg a kurátor, a rendező) akkor részletesebb információt, szakmai hivatkozást is megengedhet magának. Az „olvasni való” majd az olvasáskor értelmezhető, de a megnyitón ilyesmitől illik tartózkodni. A sajtónak szóló nyitók esetében több a marketing jellegű közlés, amiért hálás az újságíró és nagyobb a reménye a frappáns visszhang megszületésének. Ebben az igen fontos munkában a 6o-as - 8o-as évtizedekben sokat segítettek a műkritikaszámba emelkedő kiállítás-kritikák. Bertalan Lajos, Budai Rózsa, Kulcsár János és a pályakezdő Halmágyi Miklós nevét föltétlenül meg kell említenem. Persze e csoportokon belül, vagy azt kiegészítve, gyakran jelennek meg a társművészetek, zene, vers vagy prózai mű előadása. Hagyományos tárlatoknak minden odaillő mű hangulat kiegészítő lehet, főleg ha a művész egyetértésével szólal meg. Erőltetni, hosszúra nyújtani viszont bűn! A nagyon „avantgárd” tárlatoknál viszont minden „őrület” jöhet, ha adekvát az anyaggal. A sokféle és szinte állandóan látható tárlatoknak milyen volt a látogatottsága? Azt már elmondtam, hogy az első évtizedben igen sokat látogatták a tárlatokat. A 20oo-es évtől azonban egyre inkább az volt a jellemző, mint a Képtárban: népes megnyitó közönség, csekély nézőszám a megnyitó után. Iskolai csoportok szinte már nem léteztek, pedig szinte minden rajztanárral személyes ismeretségben vol45
