Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Kávássy János Előd: A vég kezdete - Amerikai prognózisok és politikai helyzetértékelés Kelet-Európa jövőjéről a rendszerváltás hajnalán

Kelet-Európa népei üzenetet küldenek vezetőiknek, [jelezve - KJE] hogy a politikai szabadság a gazdasági javulás előfeltétele. A szabadság iránti vágyat tovább erősíti a kelet-európaiak újraazonosulása nyugati kapcsolataikkal (gyökereikkel? - KJE).”53 Az NSR-4, mely a felmerült számos kérdés megválaszolásba a teljes (!) amerikai felső vezetést bevonta,54 szerint tehát 1945 óta először 1988-89-re alakult ki olyan helyzet, melyben az USA egyrészt már ért el sikereket a térségben (legfőképp a differenciálás alkalmazásával), másrészt az amerikai-szovjet bilaterális kapcsolatokban való egyértelmű felülkerekedésével egyre dinamikusabban volt képes befolyásolni a keleti blokk életét, miközben Kelet-Európa kormányai külső és belső presszióktól hajtva maguk is bel- és külpolitikájuk megváltoztatására kényszerültek. Ezen új helyzetben az USA politikai tervezői a már bevált eszközök további alkalmazása mellett a korábbiaknál (szükségszerűen) reaktívabb és - mint láttuk - kreatívabb politikát javasoltak: „Gyakran beszélünk Kelet-Európáról, mint egységről, de természetesen az országokat elkülönítve kell kezelnünk. Politikánk tervezésekor ezen nemzetek felé a megvalósult reformok sebessége és iránya alapján kell diszkrimi- nálnunk. A békés kelet-európai változás lehetősége igen korlátozott, de a régió pezseg a lehetőségektől, s ki kell használnunk a feltáruló lehetőségeket.”55

E „pezsgő lehetőségek” azonban korábban ismeretlen jellegű, mértékű és legfőképp komplexitású veszélyeket hordoztak magukban. Az új amerikai Kelet-Európa stratégia tervezésekor a direktíva kiemelten figyelmeztetett erre: „Az értékelésnek specifikusan vizsgálnia kell a súlyos instabilitás vagy nyílt politikai konfliktus valószínűségét Kelet-Európa minden egyes államában - s az ilyen fejlemények hatását Nyugat-Európára, illetve az amerikai-nyugat-európai kapcsolatokra.”56 „A stratégiának figyelembe kell venni az olyan változókat, minthogy Gorbacsov szovjet reformjai sikerre jutnak-e, vagy sem, s ennek milyen hatása van Kelet-Európára.57 Az egyéb változók közt ott vannak a valószínűsíthető utódlások (pl. Románia) és a társadalmi instabilitás (Lengyelország, Magyarország, stb.) [...] Ezen stratégia azt a kérdést is kell tárgyalja, hogyan egyensúlyozzuk egyfelől a pluralizmus és a [változások menetében való - KJE] tömeges részvétel bátorítása, másfelől a potenciálisan veszélyes nyugtalanság és instabilitás között.”58

Washington regionális politikájának legfontosabb új eleme épp az „egyensúlyozás” volt. 1956-tól, amikor a lengyel és a magyar események kapcsán Dwight D. Eisenhower kormányzatának hivatalosan hirdetett ideológiája és politikai doktrínája látványos összeütközésbe került a termonukleáris fenyegetés szülte pszichológiai félelemmel, illetve Amerika reálpolitikájával, az USA mind a kitűzött célok, mind az alkalmazható eszközök terén egy zárt paradigma felé fordult,59 melyben a gazdasági vagy (s nem „és”!) politikai liberalizáció volt az elérhető maximum. A differenciálás majd három évtizede alatt60 az Egyesült Államok mindenkori kormányzata számára tehát Kelet-Európa valamely lassú, és fokozatos, egyénileg, országonként történő átalakulása volt elképzelhető, és racionálisan leképezhető. A reagani roll back („visszaszorítás”) azonban olyan alapvető változásokat idézett elő, melyek képesek voltak a reálpolitika szintjére emelni a liberalization-1. Az eredetileg szinonimaként használt, és a katonai erővel való visszaszorításra/felszabadításra vonatkozó fogalmak61 a peace through strength-ben a szuperhatalmi erőtér gazdasági eszközökkel/kényszerekkel való felülírásán keresztül vezettek el Kelet-Európa külső és belső liberalizációjához. A hirtelen kibővülő politikai mozgástér azonban a több

32