Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Tábori Ottó versei

szűz iszapba bújt a harcsa, selymes víz a paplan rajta.

Citera szól köves dűlőn, éj szörnyeit messze űzőn,

fellegvályús égkarámból csillagjuhok szőre lángol,

csikorog a vak csend foga, csattog dühödt fagyostora,

hold rohan fönn arany hóban, ritmus szökken fényes szóban.

Létbizonytalanság

József Attila súgja

Már fénybe húz a létbizonytalanság, romba dől a szegényt óvó lélek, a fákban alszom, s a föld húsából élek, a mának verset írni kész badarság.

Szívem kihúny, de dörgő holnapok tág, konok terében tán napom újjáéled, ragyogj be hát, szép Duna-parti ének, embert vigyázó, csillagtiszta láng.

Te mondd ki, testvér, ha sín mellé tolat, vagy vérbe vált a bűnös indulat - az élet és a halál is te vagy.

Beláthatod, friss példám rá, hogy voltak, kik téged is mint eszmét eltiportak, de hiába tombolt a megőrült agy.

32