Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Fábián László: Egyél érett gyümölcsöt!
közönség a műveletet: a trombitást, kopottas bohóc-maskarában áll középütt a kötél alatt, kifestett képén egybefehéredtek reakciói, olykor silány akrobatikus trükkökkel igyekszik megnyerni a kíváncsiskodók rokonszenvét, noha többségük azt sem értékeli, hogy mutatványai közben trombitája mindvégig a kezében, mivel már azt látják, hogy a kapualjból világoskék tündér-lepke libben a színre, ballábát kecsesen hátra csúsztatva meghajol, mintha még mindig pódiumon volna, csakúgy röpdös körötte a finom, de agyonmosott tüli, majd eltűnik ismét a kapualjban, hogy aztán a kötél fölötti nyitott ablakban jelenjék meg újra; álltában fekete kendővel köti be szemét, némi izgalomfokozás után óvakodva elindul a puha fehércipős balláb a kísértet-hídon, amely besüpped a súly alatt és megremeg, a mozgás csillapultán elébe szökken - igen, olybá tetszik - a jobb, és kezdődik a ballal elölről; az aszfaltról a trombitás és a nézősereg némán, moccanatlan figyel: remélhetőleg szurkol neki... ...a röpülésnek mindössze közege a levegő, reménye mindenképpen a föld, olykor azonban föltétlenül el kell hagyni a földet ahhoz, hogy jelentősége megtapasztalható legyen, a forgás, a szédület - a táncoló dervisek tudhatják a legjobban - nyilvánvalóvá teszi a talaj bizonyosságát, egyúttal azt a látszatot kelti, mégiscsak el lehet szakadni tőle, ámbár a szólás szerint a tánc bolondnak való, de hát annyi a bolond! és legyen is! csupán a bolond vállal kockázatot a csoda reményében, ő ragaszt vagy éppen képzel magának szárnyakat és próbálkozik velük röpülésre, nem latolgat, elrugaszkodik, szökken, visszahull, hogy üdvét újfent a földön találja... ...elő soleills plovil - énekli Dániel, és valóban: tetőponton a napkerék a sötétben, a hűvösben élők kimondhatatlan boldogságára, Samas újból teljes pompájában, a napimádók fürdőznek kegyelmében, a formákat szétzilálja a fény, pedig éppen csak kikecmeregtek az árnyékból, a gyümölcsökben szaporodni kezd a cukor, és igen, csak zuhog a fény, ömlik a meleg, naponta megújítja az életet, sugarai bekúsznak a bőr alá, a szívig hatolnak, a megmérgezett májig, a vesékig, hogy elegendő reményt nyújtsanak a kiismerhetetlen holnapoknak, amelyek fenyegetően tornyosulnak az árnyékban sorsukra várva, és a kegyelmet sóvárogják, a szűkült pupillák előtt apró hullámokban rezeg a levegő, a várakozókban pedig lassan tudatosul: sorsuk hovatovább beérik... ...a táncot a vér sugallja, miként a vágyat, együttesen pedig megépítik a kultuszt, miáltal az ember leginkább hasonul az istenekhez, ahogyan - például - a Csontváry cédrusának szentelt szertartásból kiolvasható, itt azonban a tánc továbbra is a napnak hódol, a szentség megnyilatkozásának (epifániájának), „a magas legmagasabbikának”, a Haoma kultusza ez, amely egyetlen szerkezetbe foglalja az égi rendet és a szellemi rendet, bekebelezi az árnyakat, ritmusba kényszeríti a szertelenséget, a féktelenséget, amiket olyan nehezen fog vissza magában a vágyakozó, és amik - érthető módon - elhomályosítják látását, bizonytalanná teszik más érzékeit ugyancsak, jóllehet, a szándék továbbra is az érett gyümölcs fölismerése... ...a Paradicsomban kéznél volt az érett gyümölcs, ám eltiltva az Embertől (adam), de lopakodott a sátán, kúszott kígyó képében, villás nyelvén két ágra szakadt a 26
