Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Kávássy János Előd: A vég kezdete - Amerikai prognózisok és politikai helyzetértékelés Kelet-Európa jövőjéről a rendszerváltás hajnalán
megváltoztatják az egyes kelet-európai országok fontossági sorrendjét. Az amerikai kormányzat a térséget ma potenciális válság-övezetnek (sic!) tekinti;33 ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem a robbanásban, hanem a viszonylagos stabilitás mellett végbemenő radikális, intézményes változásokban, a politikai pluralizmus térhódításában érdekelt, tevékenységével ezt kívánja elősegíteni. Az USA számára döntő mérce az emberi jogok érvényesülése, az ellenzék közéleti működésének engedélyezése, a gazdasági liberalizáltsági fok.”34 Az utolsó kitételektől eltekintve az 1988. július 7-ről származó magyar összefoglaló olyan új irányba mutat, melyre - ahogy erre a fentiekben részben már utaltam- korábbi dokumentumokban nem találunk precedenst: Kelet-Európa egésze lehetséges válságövezetként jelenik meg, a társadalmi robbanás valós veszélyével. Ez, a kommunizmus addigi négy évtizede alatt legfeljebb egy-egy ország - Lengyelország és Magyarország (1956), Csehszlovákia (1968), majd ismét Lengyelország (1981)- kapcsán kerülhetett szóba (illetve: történt meg), a térséget átfogóan érintve azonban soha. Az 1988-as amerikai prognózis azonban implicit módon dominó effektusra utal, hiszen konkrét rezsimek helyett a keleti blokk általános válságáról beszél; ráadásul felveti az intézményes keretek radikális, békés vagy erőszakos úton való megváltoztatásának lehetőségét. Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter befolyásos, s egyben zseniális nemzetbiztonsági tanácsadója (aki majd egy évtizeddel korábban a szovjetek nyakába akasztotta az afganisztáni inváziót), 1988. április 16-án, Indonéziában, egy dzsakartai konferencián fejtette ki véleményét e témáról. A volt tanácsadó külön tárgyalta a Szovjetuniót, Kínát és Kelet-Európát, ám az e rendszereket érintő válság alapokaiként egységesen az állam és a párt összefonódását, a kiterjedt bürokráciát, a társadalmi spontaneitás és kreativitás elnyomását jelölte meg.35 Brzezinski, már nem aktív politikusként, megtehette, hogy a hivatalos megfogalmazásoktól eltérően, s egyben nyíltabban fogalmazzon. Kijelentette, hogy „a Szovjetunió gyakorlatilag megszűnt az USA riválisa lenni”, s hogy a peresztrojka Gorbacsov minden erőfeszítése ellenére kudarcra van ítélve, mert „teljesen ellentétes a párt hagyományaival és jelenlegi szerepével”.36 Hozzátette azt is, hogy „a soknemzetiségű Szovjetunióban egy igazi gazdasági és politikai decentralizáció a nemzeti törekvések zsilipjeit is kinyitná, ami az ország politikai egységének felbomlásához vezetne.”37 Kelet-Európáról értekezve, a megelőzően idézett összefoglalóval egyetértésben, rámutatott, hogy „kívánatosabb a lassú, de visszafordíthatatlan reformok folyamata”, mert „a forradalmi jellegű gyors változások - elsősorban a meglévő status quo-1 veszélyeztető - nemzetközi hatásai miatt nem szolgálják az USA érdekeit.”38 Brzezinski a térség országait sújtó problémák alapján sorrendet is felállított: a legproblémásabbnak Romániát, majd Lengyelországot ítélte; Magyarországot középre helyezte el, mögötte Csehszlovákiával; a legproblémamentesebbnek Jugoszláviát ítélte. Ha e sorrend a térségbeli későbbi történések ismeretében részben téves is volt (utalva itt a jugoszláv utódállamok elkeseredett, és elhúzódó háborúira), a Szovjetunió felbomlásáról általa mondottak végül tételesen helytállónak bizonyultak. A prognózisában legpontosabb, a keleti blokk jövőjére vonatkozó, külügyi összefoglaló 1988 októberének végéről származik, melyben ismét a washingtoni magyar nagykövet, Házi Vencel összegzi amerikai források véleményét.39 Ebben - is - szerepel, hogy a Gorbacsov által felgyorsított változások Kelet-Európábán „a helyzet 29
