Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Tornai József versei

A legnagyobb világosság

1.

Szeresd embertársaidat! Ez itt most az égetett agyagtáblákra vésett örökség. Ez a folyó éjszakája.

Itt lettünk táltos-ősök. Az agyától-beteg embert meggyógyítani nem tudtuk. Ezer isten lakik a sejtjeinkben.

Csillag-lidérceket rajzottunk. Csak a szeretet

teremt száz csodákat. Emberek vagyunk, mezőn kérődző,

nőstényeket hágó csorda. Szárcsákat, vízicsibéket ellett a folyó éjszakája, a siklók se csavarodtak ki belőle.

2.

Csillagtalálkozások, vén tejutak itt aludták ki fáradtságukat. Gömbhalmazok és galaxisok milliárdjait hirdeti a folyó.

Mi itt heverünk a kozmikus szarkofágokon. Ez a folyó éjszakája. Medre mindennek, jövés és menés nyughelye.

És most vissza. Minden hív. Csábít, amitől iszonyodtunk. Megszólítanak a légüres terek. Vonzanak, kérnek,

parancsolnak. Nem lehet elhinni, elképzelni. Egy lépés, és mi leszünk a folyó éjszakája. Én, te, mind, akik

szeretik egymást. Én már megyek, az Andok leszek,

és a Csomolungma. Hogy féltem, hogy félek! Fény akartam

lenni, és most csak sötétség. A hívás: a folyó éjszakája.

Hab nélküli folyó és part nélküli éjszaka. A legnagyobb világosság!

2