Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Alexa Károly: Szövegvendégség - egy valahai fiókban (II. rész)

szomszédos portán lakó leánnyal. A leánynak kérője kerül, aki megkérdi „hát hogyan szeretted azt az urat, csak szívből-e? vagy amúgy is?” A válasz: „amúgy is”. Hadd idézzem még a szép folytatást. Az ember búsan elmegy, majd egy hét múlva újra megjelenik és azt mondja, „hát én téged elveszlek, Juli. És ígérem neked itt a feszületre, hogy a te bűnödet soha elő nem említem, szemedre nem hányom. De te is esküdjél ám itt meg az örök Istenre, hogy soha többé azt az urat nem fogod ösmerni!” Hát ilyen színeket is megőrzött a régi rigorózus moralitású kor irodalma...

Az „erkölcstelenség” igazi terepe azonban a nagyváros. A fővárossá fejlődő Budapest életének nem volt olyan szakasza, amelynek bűnös „titkairól” ne lennének tudósítások. Reformkori regények és tárcacikkek, moralizáló kiáltványok és nemzetmenő politikai traktátusok. Ezek azután a századforduló táján szignifikáns halmazokká sokasodnak. Híres könyv lett pl. Tábori Kornél hírlapíró és Székely Vladimir rendőrfogalmazó műve, Az erkölcstelen Budapest (1908), amelyből egy válogatott reprint 1992-ben is napvilágot látott. Ilyesféle fejezetekkel: A selyemfiú, A bűn piaca, Megrontott gyerekek, A szerelem tanyái... (Egyik szövege - a perverzitásról - megjelent a Budapesti Negyed 47-48. számában, 2005, is.) Lebilincselő akkori apróhirdetések idézik a mai bulvársajtót: „Hölgyismeretséget keres úriember, érdek kizárva, lehet 20-tól 70 évesig.” „Egy fiatalember oly jómódú, szép és igazi intelligens úriasszony ismeretségét keresi, akit kényes igényei szerint szórakoztatna. ’Piskóta láb’ jelige alatt.” „Előkelő úr csinos ifjú barátságát keresi.” Remek szószedet a bizonyíték, hogy tett és szó ekkor is karöltve járt: pl. a „fejőnő” jelentésű német „Melkerin” a kuncsaftot meglopó „kéjnő” megjelölése, az „Alfonz” a selyemfiú neve. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy Zolnay Vilmos és Gedényi Mihály elképesztő gyűjtésének zöme - Budapest 200 évének „fattyúnyelve” - kiadatlan, a Fekete Sas Kiadó közölt kis mutatványt belőle 1996-ban. (Gedényi Mihállyal egy napon születtem, és ez évente bájos kis szeánszra adott alkalmat özvegyének Zsuzsannának az emlékőrzésre. Mi lehetett vajon a sorsa e régi kedves író - aki mint magyar MOB képviselő 1936-os győzelme után magát Csík Ferkét segítette ki a berlini medencéből- irdatlan Krúdy-gyűjteményének - hatalmas Krúdy-bibliográfiájában szerénységem György keresztnéven szerepel - és nyelvészeti céduláinak, az elmagányosult Zsuzsanna asszony halála után?) És emlékezzünk még Siklóssy László dr-nak A régi Budapest erkölcsét (a középkortól) tárgyaló három kötetére is (ő volt egyébként a - döbbenetes - Gyorsírás- és Nyilvánosságtörténeti Múzeum alapító igazgatója), melynek első mondata ez: „Budapestnek erkölcstelen híre van.” (1922-23) Elképesztő információgyűjtemény! Hogy neki is „széllel szemben kellett...”, arra a Bevezetésben utal a derék szerző: „Könyvemet szeretettel írtam meg és hazafias érzéssel. Ha valaki egyes kiszakított részeket olvas belőle és azt mondja, hogy ero- tikumot talált, annak azt felelem, hogy akkor egyáltalán nincs is erkölcstörténelem, csak erotikum, sőt az illető a bibliát se nyissa ki, mert ott is ugyanaz a szerencsétlenség érheti.”

Ennek a témakörnek (ideértve a kriminalitást és a szociográfiát, az irodalmat és a képzőművészetet is) manapság alighanem Császtvay Tünde, kedves régi hallgatóm- akkoriban hamvas szőke kislány -, a legelszántabb művelője. A Klasszikus - magyar - irodalom - történet című szegedi tanulmánykötetben (2003) olvasható tőle egy frappáns dolgozat: A hím veréb és a pillangó. „Az akadémikus és az erotikus irodalom tusája a XIX. század utolsó harmadában.” Figyelemre érdemes az az ész76