Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Alexa Károly: Szövegvendégség - egy valahai fiókban (II. rész)

változata. Szerény dolgozatom frappáns címe A punizmatikus volt (utalva dr. Réthy László numizmatika búvárlataira), sajnos nem az én leleményem.

A másik esetemet Döbrentei Kornélnak köszönhetem, aki Vitézeknek való dévaj balladák címen szedte össze, amit erről a „dologról” tud és mondani akart - s ez nem volt kevés -, tenném hozzá, hogy remek hangú és kiváló igényességű a könyvecske, Hornyik Miklós, néhai jó barátom kért föl az előszó írására, ami elnyerte az - egyébként nem könnyű természetű - költő tetszését is. Mint dedikációjában írja: „Minden az előjátékon múlik. Mint ez a könyv is - A. Karcsi értő előszavával. Kösz.” Tetszését cikkecském zárószavai váltották ki a Balassi díszkardos poétának - idézném is (engedelmet kérve): „Dévajkodó balladáiban nincs visszásság, nincs rossz íz, hamisság, viszolyogtató poétizálás. Balassi kardjának méltó örököse. Hogy a hüvelyről ne is beszéljünk.” Talán nem felesleges utalni arra, hogy Döbrentei a maga militáns képzeteivel egy igen hosszú - és „természetes-természetelvű”? - honi hagyományt újít meg: már Balassitól dívik a céljára törő szerelmi enyelgés párhuzamba állítása a katona ostromló indulatával és elhivatottságával. Csokonainak - szegénynek - mind a híres „pendelberga vári” versezete, mind a Miiitat omnis amans című szexuálidillikumi leírása tele van olyan szavakkal, mint bástya, vár, patron, tok, les, gyepű és tüzelés, meg a puska kovája. (Akadnak persze gyümölcsészeti vonatkozások is: „lucskos körtvély”.) Nos, mindkét kis szövegemben magam is utalni kényszerültem a magyar hagyományra, azaz annak csekély és csökött voltára. Janus Pannonius, Csokonai, Weöres, Bella, Zalán - nagyjából. Megjegyzem, hogy Lőwy Árpád új és minden eddigi hozzáférhetőnél teljesebb kiadása is - az Országos Széchényi Könyvtár mikrofilm tárának legelszántabb „üzemeltetője”, Urbán László munkája - a borítón „Csak felnőtteknek!” óvással jelent meg egypár évvel ezelőtt.

Nem térek most ki bővebben az olyasfajta szerény magyar „erotikus” vers gyűjteményekre, bár akad belőlük néhány, mint pl. a Magyar Hírmondó sorozat Magyar Erato című vaskos kötete (Réz Pál válogatása, Gyulai Líviusz rajzaival). Ezt is csak azért hozom szóba, mert időben ez megy legtovább (egészen Utassyig, Várady Szabolcsig és Rakovszky Zsuzsáig), másfelől ebben is megtalálható Verseghy Ferenctől Az első egyesülés című versezet, alighanem régi századaink legjobb - végig egy tónusban tartott, ám a részletekben a lehető legmélyebbre hatoló - költeménye. Mondhatnám: unikális darab. 31 nyolc soros strófa - kiseposzi, sőt „pajzán Toldi”- méret, amelyben a rokokó hódoló kelleme meggyőző líraisággal (és tárgyszerűséggel) járja násztáncát a kurucos eréllyel. A fiziológia és anatómia a humanizált természetből meríti metaforikáját - mindenütt dombok és völgyek, gömbök és ösvények, berek és rózsa-rés, árboc és a bájnak kútfeje.

A későbbiekben természetesen szóba kell hoznunk néhány olyan művet és kötetet, amely a „névtelenség” tág régióiból, a folklór és a „közköltészet” mezsgyéjéről hoz híreket a magyar költői múltnak eme a témavilág iránti érzékenységéről, fogékonyságáról és elköteleződéséről, idevéve pár példát jelesebb alkotóink egyes verseinek folklór-kapcsolódásairól is.

A további szószaporítás elkerülése érdekében - ami persze újabb „szószaporító” elágazások kiindulópontja lesz... - csupán arra a néprajzi-antropológiai vállalkozásra hívnám fel a figyelmet, ami a magyarföldi tudományosságban a legtöbb megszívelendő hozadékkal járult hozzá erotika és művészet, nyelv és szimbolika viszonyának átgondolásához. Hoppál Mihály és Szepes Erika 1982-ben szervezett

73