Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Prágai Tamás: Fészket rakni a szelekbe

„Ha máslás sincsen, akkor nincsen remény.

A kapcsolatunkban semmi sincs abból, amit hagyományosan szerelemnek neveznek. Alighogy a terhesség napirendre került, a szerelem holtpontjára értünk. Vágy már nem hajt, megszokás még nem lendít minket tovább.

Két mozdulat között, a semmiben állunk kimerevítve. Csúnyán absztrakt, felemásan „realista”szoborpár, itt maradtunk a múltunkból. Helén a hasát kenegeti, mintha bármi is látszana - megjegyzem, a szuper nőgyógyász sem mondott semmit. A néhány napos embriót az ultrahang nem mutatja meg, a vérzés elmaradását más is okozhatja. De Helén biztos a dolgában, babaruhában gondolkodik.

Lemegyek a kisboltba, hogy legalább nyugtom legyen. Rászoktam a könyvtárra is, mert otthon dolgozni lehetetlen. Helén tízpercenként megszólít. Amikor odaadom neki a női magazint, boldog. Elégedetten ül a fotelben, és a hasát simogatja. Aztán eszébe jut megint valami, és meg kell keresnem a cicás bögrét a konyhapolcon.

1994. március 4-e, péntek. Helén reggel 6.38-kor kiszalad a fürdőszobába. Visszaalszom, de felébreszt a zokogás. Kimegyek, Helén a vécén ül, a földön véres bugyi. Megjött neki. Szinte megsajnálom. A szuper nőgyógyász is célzott rá, hogy létezik „álterhesség”, de nem vettünk róla tudomást. Úgy érzem magam, mint a gyöngyhalász, amikor emelkedni kezd a felszín felé. Felnevetek, Helén felbődül, berohan a szobába. Menet közben alighanem felrúgja Vellert. Nem látom magát a mozdulatot, de nagyon úgy fest, hogy ez történik. A kutya nyüszít. „Most meg mit csinálsz? A kutya nem tehet semmiről...” „Neked most is fontosabb a kutya!” „Nem fontosabb a kutya, de miért bántod megint a kutyát?”„Elegem van! Hagyd már abba! Döntsd el végre, hogy a kutya, vagy én!” Kicsúszik a számon: „Egyértelműen a kutya!”

Látom, a nap erre fog rámenni. Később leülünk, próbáljuk „megbeszélni a dolgokat”. Összegörnyed az ágyon, zokog, rázkódik a válla. Az arca eltorzul, ez undorító. Soha nem szerettem az arca vaskosságát. Most olyan, mint ha egy mosónő arcát lapáttal tették volna helyre. A vonásai durvák, darabosak, nincs benne semmi nőies. „Nézd, Helén, be kell látnunk, hogy ez nem megy így.”„Mi nem megy így? Megb... tál, aztán nem tudtál mindjárt felcsinálni? Ezért is én vagyok a hibás?” „Nem mondtam, hogy bárki is hibás. Egyszerűen nem megy.”„És akkor most mi van? Ki akarsz dobni az utcára? Mert nem tudtál fölcsinálni?” „Szállj már le erről a témáról! Azt gondolom, hogy nincs miért folytatnunk.” „És ha terhes lettem volna, akkor hogy fogadod a gyereket? Akkor is csak úgy egyszerűen kidobsz? Hát semmi felelősségérzet nincs benned?” „Nézd, valami biztos lett volna akkor is, de így most egyáltalán nem vagyunk összekötve. ’’„Szóval akkor most kidobsz?”„Igen.”„Menj a picsába, Sobri, mindig is szar alak voltál!”

49