Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Prágai Tamás: Fészket rakni a szelekbe

elszennyeződött és elbutult, telhetetlen tenger. Tompán, megtörtén érnek el minket a pince téglaboltozatos falai között. Csak a mormolás, a zümmögés, a dörmögés - semmi éles hang, semmi azonosítható, semmi emberi. Moszatlerakódás.

Ha jön majd valaki, aki képes megírni Budapest huszadik századi krónikáját, az a nélkülözés, szenvedés és fájdalom krónikája lesz. Azt mondják, a régi szent helyeken érezhető a szentség jelenléte; a vastag falak mintha tartalmaznák az imák és zsolozsmák rezgéseit.

Budapest falai a golyónyomok fekélyeit, a kiszolgáltatottság ütését-kopását őrzik és a félelem kesernyés izzadtságszagát. Az ostrom, a terror, ötvenhat, a megtorlások.

Lebontani és újraépíteni az egészet, a semmiből? Ez lehetetlen. Be kell lakni újra a várost, és értelmet kell adni a szenvedéssel telt emlékezetnek. Fel kell tárni, hogy mire volt való mindez. Ha ezt a merőben teleologikus - és talán minden alapot nélkülöző - tettet elmulasztjuk, nyomunkba szegődik a megalázottság és másodrendűség érzete, mint egy kóbor, elzavarhatatlan eb.

Helén tudatában, mint sok más, hasonló, egyszerű nő tudatában a párválasztás két egyszerű szám szorzataként értelmezhető. Az egyik faktor az ’apának mennyire alkalmas’, a másik a ’mennyire potens pénzkereső’. A két faktort tízes skálán értelmezve a szorzat maximális összege száz. Egyszer rá fogok kérdezni, engem mennyire taksál.

Sütivel, Felder Matyival és egy lánnyal, akit Matyi Ágónak nevezett, tegnap átmentünk Budára. A lányt nem ismertem. Süti azt mondta később, a Közgáz Egyetem kollégiumában, a Ráday utcában lakik. Sümegről beszélt, a szüleiről, akiknek élelmiszerboltja van a Fő utcában - látszott, egyetlen vágya, hogy majd, egyszer, Sümegen boltvezető legyen.

Meglepett ez a nyers céltudatosság.

jól tudom, hogy egyetlen dolog stabilizálhatja a magyar gazdaságot: a működő kisgazdaságok domináns jelenléte. Mégis, nekem ez a céltudatosság szokatlannak, kellemetlennek tetszett.

Ott, útban a hegyoldal felé kifejtem a többieknek, mennyire sajnálom, hogy nem látom érvényesülni a magántulajdon rehabilitálásának elvét. A szemünk előtt formálódik újra a kiszolgáltatottak nyomora és a kiváltságosok királysága a volt állami tulajdonok romjain, de még durvább, még leplezetlenebb alakban, mint ahogy azt a torz, szocialista rendszer a maga álszent keretei között mutatta meg. Ez az újabb rezsim a következő negyedszázad minden sikertelenségét, kudarcát és fájdalmát megalapozza! Felhozom példának a földprivatizációt: működésképtelen kisgazdaságok és hatalmas magánbirtokok, variálás a kárpótlási jegyekkel... Rosszabb, mint 48 előtt: a nagybirtok ismét egynéhány kézben, és sehol az autonóm gazdaréteg!

Szinte semmi reakció. Ágó csodálkozva: „Ez már makro-ökonómia. Ezt mi még nem tanultuk.”

És ezek lesznek az átalakulás vezetői! A fiatal értelmiség! Talán a véleményalkotást is tanítani kellene az egyetemen?! Milyen esélye van működésre ennek a gépezetnek?

44