Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Alexa Károly: Tisztelt Közönség, Kedves Molnár Mercédesz, Kedves Somogyi Tamás!

ződhet is: ezért érdemes figyelni arra, hogy a portré érmeken mi van az arc mellett vagy mögött. Két darabra hívnám fel a figyelmet Molnár Mercédesz kínálatából: a Derkovitsra és az Anna Margitra. Az előbbinél a háttér szögletesen elhatárolt darabjában a motívumok valóságos kínálatát látjuk: festőpaletta vagy portré-absztrakció, kereszt és villám - a hátradöntött titkoktól és szenvedésektől darabos arc mellett. A festőnőre emlékező darabon a két portré, az alkotóé és a modellé szem- besítődik és a domborulat a vésettel: és itt is a szenvedés mindentudása a játékossággal. Úgy gondolom, hogy Molnár Mercédesznek a négy őselemtől ihletett formakísérletei közelítik meg a modern éremkészítő művész ideálját: hagyni kell, ki kell várni, míg a forma - ilyen-olyan technikák segítségül hívásával - maga látszik megteremtődni, amíg a természet maga látszik a művészethez társul szegődni. És mindez kis tenyérnyi méretekben.

Van egy remek író barátom, akinél senki nem tud többet ma Magyarországon a japánkertről. Arról, hogy miként lehet egy pár lépésnyi zárt tér a mindenség otthona. Ő egy időre be is állt segédnek egy japán kertész mellé, talán Kiotóban. Nos, ő meséli, hogy a japánkert, amit a világ csodál, a - szavakat egyébként nem vesztegető - japán kertész szerint már merő dekadencia, fölhígulás, talmiság. Az ősi kínai kert, ami a minta volt az elhomályosult, de „tudott” múltban, az igen. Az volt az igazi. Valóság és realitás - ahogy Hamvas Béla tanítja e kettő különbségét - egyben. Egy kavics, pár homokszem és benne nyomok. Egy arasz erre, egy-két ujjnyi arra - és ezek között a határok között mindennek el kell férnie. És el is fér.

38