Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Simon János: Közép-európai átmenetek vagy átalakulások? - A rendszerváltozások elméleti megközelítése
élhettek. Az pedig már szinte teljesen ki törlődött a hétköznapi tudatból, hogy mindezt a kádárista rendszer nagy nemzetközi hitelfelvételek segítségével, az ország hosszú távú eladósodásával biztosította. 7. BEFEJEZÉS HELYETT Mondani sem kell, hogy a spanyol átmenet a maga korában kivételes volt a történelemben és sokan pesszimistán néztek a folyamat elé. Emlékezzünk csak M. Duvenger szkeptikus előadására, amit a Madridi Complutense Egyetemen tartott 1977-ben, a változások elindulásakor: „Ha a spanyol nép kezdeményezését egy békés átmenetre siker fogja övezni, akkor számos politikatudományi könyvet kell majd írni a folyamatok tanulmányozása végett, mivel több mint lehetetlen lesz az átalakulás (). Bus- queta 1989:13.). De sikeres volt és a közép-európai régió számára is mintaértékűvé vált, mert erőszakos harc nélkül, szervezett, tárgyalásos megállapodás-sorozat révén demokratizálták a tekintélyuralmi rendszert, a demokratikus rendszer kiépítésének sikeres útja (Simon 1996. 55-74). A spanyol demokrácia bebizonyította, hogy sokkal beszámíthatóbb és heterogénebb az állampolgárok számára, ezáltal szélesebb társadalmi erők támogatják. Az új rendszer sokkal nyitottabb volt az összes állampolgár részére, tekintet nélkül vallási hovatartozástól, kortól, politikai meggyőződéstől. Rustow-tól indulva egészen McDonough-ig, az egész szakirodalomban rengetegen vallják, hogy a demokratizálás azt jelenti, hogy a rendszer sokkal nyitottabb lesz, az állampolgároknak nagyobb lehetőségük van kifejezni magukat, és a társadalmi egyenlőségről szőtt érzéseik is megerősítik őket abban, hogy az új rendszer kevésbe korlátozó és megosztó (Epstein 1984.). Amíg a tekintélyuralmi rendszerben a legitimáció forrása a hatalom és az elnyomás, addig a demokráciában a bizalom növekedése és a kirekesztés mérséklődése. S. Barnes, P. McDonough and Lopez Pina egy idősoros kérdőíves kutatásból a következőket vonta le: az új rendszer csak akkor lesz az állampolgárok által demokratikusabbnak érzékelve, ha azt igazságosabbnak ítélik meg, az egyenlőségről és az önkifejezésről alkotott elgondolásaik megerősítést nyernek (McDonough-Barnes-Lopez P. 1986:10). A két évtizede zajló transzformáció sok vonatkozásban még ma is tart, és egy sor új kérdést is fölvet. A közép-európai régiónak jövőbeli nagy kérdése az, hogy a posztkommunista országok még mindig posztkommunisták, vagy már fiatal új demokráciák? Leonardo Morlino négy demokrácia-típust különböztet meg: 1: tekintélyuralmi, 2: populista, 3: képviseleti, 4: részvételi (Morlino: 2011). A demokráciákban választópolgár által biztosított inputfunkció maga a politikai részvétel. Ha az emberek részt vesznek a folyamatok alakításában, akkor a minél magasabb szintű részvétel a rendszer legitimációját erősíti. Ezzel szemben az extrém módon alacsony részvétel (pl. a választásokon) a rendszer mindennapi működését lehetetleníti el (a rendszer output funkcióját biztosítják). A politikusok oldaláról nézve a vezetőknek választóik felé feltétlenül nyitottaknak, elérhetőknek kell lenniük (ezzel a rendszer input funkcióit szolgálják.). Ha viszont a vezetők elefántcsonttoronyba zárkóznak és az elit és a köznép között nem alakul ki semmilyen kapcsolat csak elválasztó falak, akkor ott törés van a demokráciában, Schmitter szerint nincs is működő demokrácia (Schmitter 2002.12-20). 18
