Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - B. Révész László: Változások sodrásában - Tárgyilagosságra törekvő visszaemlékezés a csodálatos '89-re
dukcióban elkészítettek egy újabb epizódot, amelyben azt kutatják, hogy mire vitték, mennyire sikerült a vállalkozás. A három rész november végén került képernyőre. Egyéb „apróságok” is színezték mindennapjainkat. A Parlament épületének tetején lekapcsolták a vörös csillagban a világítást, majd néhány nap múlva elkezdték a lebontását. Mindez a televízió nemrég megválasztott új párttitkárát arra indította, hogy kezdeményezze a Szabadság téri főépület homlokzatán levő ormótlan vörös csillag eltávolítását. Az elnök éppen nem volt itthon, és nagyon dühös lett, amikor hazatérve ezzel fogadták. A párttitkár azzal védekezett, hogy az országgyűlés határozata értelmében tilos a munkahelyeken pártszervezeteket működtetni, így a kommunista jelképnek semmi keresnivalója az épületen. Nem is került vissza! Bereczky Gyula, az MTV elnöke pár nap múlva lemondott. No nem (vagy nem csak) a csillag miatt, hanem közben a kormány egy felügyelő bizottságot nevezett ki a rádió és a televízió ellenőrzésére. Az intézmény kíméletlen pártharcok színtere lett, és ezért ő nem tudja tovább ellátni a feladatát, így szólt az indoklás... Közben a „szocialista tábor” többi államában is recseg-ropog a felépítmény. Prágában és az NDK-ban is tüntetéssorozatok vannak, annak ellenére, hogy a keletnémeteknek megengedték a szabad utazást. Prágában már a börtönöket is megjárt Vaclav Hável író az ellenzék vezére. November végén még úgy tűnt, hogy a létező szocializmusnak egyetlen bástyája áll még szilárdan: Románia. Diadalittas jelentéseket láthattunk az RKP kongresszusáról, ahol tombolva ünnepelték a „Kárpátok géniuszát”, Ceausescut és feleségét. A történelem kereke azonban feltartóztathatatlanul forgott tovább. Egy hónapja, októberben még hatalmas díszszemlével ünnepelték az NDK fennállásának 40. évfordulóját, november végén pedig a lakosság már a berlini falat bontja: légkalapács- csal, csákánnyal, markológéppel, ki mihez tud hozzájutni. December elején az érdeklődő nézők és tévések izgatottan figyelik a Máltáról érkező híreket. Nagy a várakozás és a reménykedés, hogy Bush és Gorbacsov kimondják az Európát legutóbb felosztó Jaltai Egyezmény érvénytelenségét. Ez nem történik meg, de azért az átalakulások elfogadásának tűnik Gorbacsovnak az a mondata, hogy „függetlenedhetnek, ha akarnak”. Itthon is feszült a helyzet. 10%-os forintleértékelés, a lakásgazdálkodási rendszer reformjának vitája, nemzeti csúcs és koalíciós kormányzati javaslatok az MSZP részéről. December közepétől azonban mindent elsöpört a romániai események nyomon követése. Temesvárról jöttek az első drámai tudósítások, (Tőkés László lelkész kiszabadítására indult tömegmozgalom, a karhatalom kíméletlen fellépése következtében halottak tucatjai hevertek az utcán) megindultak a segélyszállítmányok, velük az újságírók. A mozgolódás átterjedt Bukarestre is, és 22-én már annak lehettünk szemtanúi, hogy a lázadók elfoglalták az egyik tévéstúdiót, és onnan folyamatos élő adásban figyelhettük az eseményeket. Először csak a televízió aulájában néztük az adást, és románul tudó kollégáink fordítottak, aztán valakinek a bölcs döntése nyomán az adás kikerült az adókra és Aczél Endre műsorvezetésével az ország élőben követhette a romániai forradalom történéseit. Ez igazi bravúr és médiatörténeti esemény volt! 179
