Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Simon János: Közép-európai átmenetek vagy átalakulások? - A rendszerváltozások elméleti megközelítése

5- A résztvevők szerepe felfogásnak két típusa van. Az egyik az elit szerepének hang- súlyozásával, míg a másik az elit és a tömegek közötti kapcsolattal foglalkozik. Huntington külön hangsúlyozza a régi és az új elit szerepét a demokratizálódás folyamatában, és különbséget tesz a demokratizálódás két útja között. Az egyiket elitváltásnak (csehek, lengyelek), a többit elit átültetésnek (transzplantációnak) hívja (magyarok, bolgárok, oroszok esetében) (Huntington 1991: 258). P. Gerlich, F. Plasser és P. Ulram szerzők a demokráciák osztályozását a politikai szereplők közötti kapcsolatok alapján teszik. Rendszert-védő elitről és ellenzéki elitről beszélnek (Gerlich-Plasser-Ulram 1991: 9). Tárgyalásos átalakulás azokban az országokban következett be, ahol a politikai aréna négy klasszikus szereplője már az átalakulás elején létrejött. A négy szereplő a következő: a régi rendszert radikálisan védők, a moderált reformisták, a moderált ellenzékiek és a rendszer radikális ellenzéke. A rendszer összeomlásakor a tekintélyuralmi rendszert tömegmozgalom (Csehszlovákia, NDK), vagy a hadsereg dönti meg (Románia), akkor általában elmondható, hogy az állampolgárok részvétele jelentős volt. Ebben az esetben a társadalom politikai tőkéje, a tömeges támogatottság, a legitimáció és a szociális fortély fontos szerepet tölthet be az átalakulás folyamatában (Pridham and Lewis 1996:1-22.; Newton 1999).

6. A változások iránya felfogás azzal foglalkozik, hogy a hatalom központját milyen irányból éri nyomás. A nyomás érkezhet: felülről (Magyarország, Bulgária), alulról (Csehország, Románia, Dél-Afrika), vagy mindkét irányból (Lengyelország, Szlovénia). Különbséget tettek abban az értelemben is, hogy a változásokat felülről végrehajtott reformok vagy alulról indult forradalmak vezérelték-e (Paramio: 2000). A Vachudová-Snyder típusú osztályozásban a rendszerváltozásnak három eleme van: 1: ellenállás a kommunizmusnak, 2: a kommunista párton belüli reform az 1980-as években, 3: ellenzék-kormányhatalom közötti kapcsolat 1989-96. Ebben a rendszerben csak két olyan ország van, ahol jelen volt mind a három, békés rendszerváltást biztosító alapvető feltétel (Vachudová, A.-T. Snyder 1997: 20).

7. A változás sebessége és mélysége felfogás a változások iránya felfogáshoz kapcsolódik, és a mediterrán irodalomból jön. Az első típusra a folytonosság jellemző, neve „reforma pactada”, míg a második típusra alapvető változás a jellemző, neve „ruptura pactada” (]uan Linz, Maravall, Montero and Morlino). A spanyol átalakulás elemzői a folytonosság és a szétbomlás dimenziói szerint vizsgálták a demokratizálódást. Az átalakulás elején az ellenzéki pártok a reformok szerepét hangsúlyozták, amelyek folytonosságot biztosítottak („reforma pactada”) és csak később célozták meg a régi rendszerrel való radikális szakítást („ruptura”). Nemcsak a politikusok és a politikatudomány szakértői, de az állampolgárok is így élték meg a spanyol átmenetet (McDonough-Barnes-Lopez Pina 1996).

6. A DIKTATÚRÁK MAGATARTÁS-TORZÍTÚ HATÁSA

Milyen magatartás-formák alakulhatnak ki egy diktatúrában, amire, mint formálandó pillérre a demokrácia is építhet. Három olyan magatartásformát emelünk ki, melyek általánosan megtalálhatók voltak a négy évtizedes tekintélyuralmi rendszerekben:

15