Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Simon János: Közép-európai átmenetek vagy átalakulások? - A rendszerváltozások elméleti megközelítése
Ahhoz, hogy megértsük a posztkommunista régió változásait, teljes mértékben jártasnak kell lennünk a „Nagy Átalakulás” főbb mátrixaival. Nézetünk szerint, a posztkommunista transzformáció politikai dimenziói alapvetően négy nagy mátrixból tevődnek össze, ezeket felfoghatjuk a nagy rendszerek integrációjának is: i. a politikai integráció; 2. a gazdasági integráció; 3. a társadalmi integráció; 4. a nemzeti integráció. Lefordítva mindezeket a változások nyelvére így hangzik: A politikai rendszer demokratizálódása (átmenet). A gazdaság modernizációja. A társadalom szociális integrációja. Az állam nemzeti függetlensége. A posztkommunista régióban, minden kollektív cselekedetet és tevékenységet, politikai folyamatot e négy nagy integráció újrarendezése, azok valamilyen kombinációja gerjesztett. Az egész politikai tér eseményeit és folyamatait csak e mátrix-dimenziók működésén keresztül tudjuk megérteni. A különböző folyamatok, feladatok és változások e négy integráció (dimenzió, mátrix) keveredésének az eredményei, különböző kombinációi. A négy mátrix egyes összetevőinek ereje alkotta a változások motorját, határozta meg a feladatokat, az ellentétek megoldásának feltételeit és lehetőségeit. A négy mátrix nem feltétlenül lineárisan, amelyek egymás követve alkotnak egy folyamatot, hanem gyakran egyszerre működött kö- züle kettő-három, vagy mind a négy, még ha a folyamatokra különböző erősséggel hatottak is. Közép-Európában a politikai rendszer demokratizálódása Magyarországon és Lengyelországban zajlott le a leggyorsabban, a gazdaság modernizációja a cseheknél és a lengyeleknél történt meg legmélyebben, a társadalom szociális integrációja a magyaroknál látszott a leghatékonyabban működni, az állam nemzeti függetlensége viszont a balti államoknál, Csehszlovákia és Jugoszlávia esetében volt kardinális mátrix. Közép-Európa legtöbb országában az első időszak, az úgynevezett politikai átmenet a demokrácia irányába 1988 és 1993 között ment végbe. Ez alól talán csak Románia, Bulgária, Albánia és a nemzeti függetlenségéért küzdő balti államok, valamint az ex-Jugoszlávia tagköztársaságai jelentenek kivételt, ahol a demokratizálódás némi késéssel történt meg, éppen mert a negyedik faktor, a függetlenségért folyó küzdelem megnehezítette. A régi és az új elit megküzdött a hatalmi pozíciókért, és ugyanabban az időben a demokrácia új politikai, igazságszolgáltatási és intézményi rendszerei is létrejöttek. Néhány kutató kifejezetten azért aggódott, hogy nem láttak a régióban valódi szociális és politikai változásokat, ami nélkül a politikai-intézményi rendszer csak nehezen tud megszilárdulni. Mások az emberek a régi diktatúrákból örökölt politikai kultúrájától féltek, mely sok authoriter elemet tartalmazott (pl. az erőszak alkalmazását, a paternalista tekintélyelvűséget stb.). Voltak, akik a régióban a demokratizálódás szempontjából a legfontosabb törésvonalnak a vallást tekintették (Huntington), mások a politikai osztály kompromisszumkészségét tartották elsődlegesen fontosnak. A demokratizálódással kapcsolatos különböző megközelítési és rendszerezési kísérleteket az 1. sz. táblázatban gyűjtöttük össze. 11
