Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai' felé II. rész

i93i' január 24-i levelében már a könyveket író Cioranra ismerhetünk, igaz egyelőre még csak cikkeket írt, és azokat sem tudta könnyen elhelyezni. Levelében az anti-filozófus mutatkozik be. Mert mint jelezte, egyáltalán nem vitatkozik senkivel filozófiai kérdésekről. E vitákban ugyanis mindenki elsőségre tör. „Márpedig én, mivel nem engedem meg magamnak, hogy egy vitában második legyek, az elsőséget szeretem, amelyet erővel vagy paradoxonnal szerzek meg". Közben azonban el kellett szenvednie azt a megaláztatást, hogy az egyik kolozsvári lap nem közölte cikkét az európai kultúra hanyatlásáról. Vigaszt legfeljebb csak az a tapasztalata jelentett, hogy nincsenek román értelmiségiek. Objektív értékszempontok nincsenek. „Valami szerencsétlen szubjektivizmus jellemzi azt a nemzetet, ami kérlelhetetlenül és elkerülhetetlenül megakadályoz minden igaz érvényesülési kísérletet.” Nae Ionescut is el akarják űzni a bukaresti egyetemről. „Most eltekintek attól a ténytől, hogy ezen ember felkészültsége nagyon gyenge, viszont elismerem filozófiai hajlamát, ami vitathatatlan és egyedül igazolja a filozófia stúdiumát. A műveltség csak eltorzítja az ember filozófiai hajlamát, hisztérikussá teszi és kiemeli a naiv szemlélődésből, ami a filozófiai alkotás forrása.” Bukarestben csak hízelgéssel és önmegtagadással lehet kiemelkedni. „Mi erdélyiek, ha nem is képviselünk semmi szellemi fölényt, jellemünk állhatatos, ami alkalmatlanná tesz az érvényesülésre. A Karra eddig egyetlenegy erdélyi sem került be, így minden reményről és illúzióról le kell mondanunk. Három éve vagyok Bukarestben, és professzor sem ismer, nyilván, saját hibámból. Nem tetszik, hogy bárkinél alábbvalónak érezzem magam, ezért óvakodom attól az arroganciától és önelégültségtől, mellyel a professzorok a diákokat kezelik.” Igaz, „ha rugalmasabb lennék és alkalmazkodóbb, valószínűleg messzebb jutnék. Mégis, nem sajnálom. Életem olyan szakaszába értem, amikor nem sajnálok és nem is akarok sajnálni semmit. Szörnyű mulatságokat rendeztem, amelyek a mulatókban értek véget, szitkozódtam és csak disznóságokat beszéltem, jártam a kokottoknál, zsebemben a Tiszta ész kritikájával - ez biztos a sors hatalmas iróniája! -, nem sajnálok semmit. Miért is sajnálnám? Az egésznek nincs semmi jelentősége. Nem filozófiát művelek, hanem csak bizonyos problémákat szeretnék tisztázni, amelyek nemcsak filozófiaiak. Minek erőltessek magamra bármiféle megszorítást? A normáknak nincs értéke. Gyakran gondoltam arra, hogy ha majd több információm lesz, írok egy tanulmányt a normatív szellemről. Nagyon érdekes probléma, engem különösen érdekel.”105

Környezetével egyre kevésbé békült meg Cioran. 1931. november 10-én keserűen tette szóvá, hogy művelt barátai között sem talál „egy kategorikus embert, eszmékben merészet és eleven temperamentumút”. Ritkán értik meg mélyebben az „egyéniség irracionális jelenségét és az élettel szembeni magatartás eredeti sajátosságát”. Azt kérdezgetik tőle, hogy „miért vagy ilyen?” Szemére hányják, hogy miért foglalkozik történelem - és kultúrfilozófiával. Ebből kiderül, hogy „az ember természetes módon alkalmazkodik ahhoz a területhez, amelyben egyéni módon gondolkodik, míg másokban csak kompromisszumokat köt, inkább objektív és külső információra támaszkodva, mintsem spontaneitásra és naivitásra”. A főváros filozófiai elitjét volt alkalma megismerni. Nem is becsülte semmire. Fölényérzettel tölti el ez, ugyanakkor aggodalommal, a román kultúra jövőjét illetően. Úgy érzi, őszinteségét el kell fojtania az általános vulgáris szkepticizmus miatt. Azt pedig csak nevette, ahogy mások saját lelki állapotukat probléma rangjára próbálják emelni. „Soha ennyire,

70