Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Sarusi Mihály: Ha Ördögh mondja
akartunk semmit. Amit megmutatott - elárult (akaratlan?) - magáról, épp eléggé leleplező. Jelzés. (S nem regényben kifejtett teljesség.) (Annyira nem volt „érdekes”.) Regényt csak arról tudok írni, aki... valamiért megfog; akivel azonosulhatok. (Annyira, amennyire.) (...valamennyire csak-csak.) (Ám akivel semennyire...) 1990. február 14. Megint kéziratot kér (mondhatom: hál’ Istennek). „Kedves Miska, kéziratot várnék- remélnék mielőbb. Novellát, igazi sarusisat - méghozzá A csabai Szajnán ciklusba illeszkedőt! Vagy ’bozsemojosat’ - ami ugyanaz. Magyarázata és indoklása a ’tematikai’ megkötésnek avagy megrendelésnek (ami, tudom, szerkesztői abszurdum és önkényeskedés, mégis vállalom): harmadik számunkat a nemzetiségi-kisebbségi gondnak szenteljük, de úgy, hogy ebbe nem csupán a határon túli magyarság, hanem a határon inneni nemzetiség a zsidóságig bezáróan beleértődne. Ismereteim alapján náladnál szebben, tündökletesebben mostanság senki sem írt a tótokról - és Mikszáth bizony régóta halott. Ebbe a számba instanciázok tőled írást: fájdalmaival, bugyutaságaival, szeplősségeivel is nagyon emberit. És most jön az igazi skandallum: e hónap végéig kellene, mert kéthónapos az átfutásunk. Ha nincs új novella - és nem akarna sehogy idő előtt napvilágra jönni -, talán van korábbi kezdemény, töredék, talán van följ egy zéshalom, amely ebbe a kérdéskörbe illik. Netán van gondolatsor valamely közvetlen vagy közvetett élmény kapcsán. De igazán novella kellene... Barátsággal: Ö. Szilveszter” 1990? Méregetem kisded adattárunk: abban ez évben nem szerepel Tekintetes elbeszélésünk... A csabai írásokból? Maradt - kimaradt - hat kis elbeszélés. Azaz éppen van (lenne) - volt - miből adnom... 1990. február 26. „Kedves Miska, először is köszönöm a gyors választ - a kézirattal egyetemben. Azon melegében elolvastam, elolvastuk. A többes szám Kiss Annát és Bor Ambrust valamint Cs. Gelencsér Ildikót (a szerkesztőség vezetőjét) is jelenti. (Kiss Anna és Bor Ambrus tiszteletdíjas ’igavonói’ a Tekintetnek.) Ha hiszed, ha nem: hosszan, részletezve megbeszéltük a Bugyurt. Az összesíthető vélemény: érdes, kemény írói munka, amely mintha valamely kifürkészhetetlen okból nem lenne befejezve. Nem ’jótékony’, hanem ’rossztékonv’ zavarban hagyja az olvasót. Kellően hányingerre gerjeszti - és émelygésben hagyja. Értem, érteni véljük: egy kisváros ’szellemisége’ ilyen seggökör, ostoba, buggyant. Ilyen al- párian mucsai. Nincs kétségünk: vannak ilyen emberek, kocsmafilozófusok és kocsmapolitikusok. (Ilyen és ehhez hasonlatos figurákat - vélekedésükkel együtt - magam is ismerek.) Azonban Te behozod ebbe a dzsentroid gőzbe és füstbe Sast, aki nem elég, hogy zsidó, de föltehetően tárgyilagosan fölkészült is, noha villanymérnök. Vele és általa megjelenik a konfliktus, a leleplezés - amit Bugyur az asztalborítással tesz meg-nem-történtté. Annyi történik mindössze, hogy ’Sas azóta más társaságba jár.’ Szóval itt marad bennünk a ’rossz’ hiány. Mivel ez azért irodalom akar lenni, nem csak valóság. Nem isteni, emberi, írói igazságszolgáltatást várunk, nem szocreálos szentenciát - hanem azt, ami az írás belső logikájából következik, beleértve a ’krónikás’ vélekedését is. Nem tudom: Sasnak nyolc napon túl gyógyuló 188
