Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Mohácsi János: Egy sok-műfajú alkotó

sorsa: Bármennyire tabula rasának, újrakezdésnek, új világnak érezte magát, végül mégiscsak visszatér - ahogy ő mondja - a drótra, míg azon nem veszi magát észre, hogy ugyanazt a patkóalakú óriáskaput futja körül, az irodalom világkapuját, mint eddig minden ága.8 Költészetén az avantgárd hatása jól megfigyelhető.

Határban a versírás belső ösztönzésre, sugallatra indult meg. Szüksége volt a „szabad lengés” állapotára, hogy az új világérzés megfogalmazódhasson benne. Képes volt leírni az alkotás előtti érzése szentháromságának ellentmondásosságát: „i. ezt tudom; 2. ezt csak én tudom; 3. ezt én tudom a legjobban.” De ugyanakkor azt is tudja, „hogy az igazság más: 1. tudja mindenki; 2. nincs, aki ne tudná; 3. mindenki jobban tudja;”9 Éjszaka is dolgozott benne a vers. Ilyenkor előkapta diktafonját majd nappal formát adva az álomnak lejegyezte azt. Ha belső hangja a késztetésnek ellenállt, megbetegedett és övsömörrel lakolt engedetlenségéért.

A költői alkotás nem magától értődő dolog volt számára. Ennek demonstrálására Weöres Sándorral vetette össze versírói attitűdjét. Weöres „készen ugrott elő a burokból, én hosszan, mindbotladozva kerestem - és kutatom máig - „aretémet”. Weöresben „él a költészet - bennem naponta elbukik és újratámad.”10 - mondja.

Louis Bertrand-t, Lautéamon-t, Jarry-t és a XIX. századi franciákat felfedezve érdeklődése megcsappant a magyar klasszikus költők iránt. Csak Csokonai költészete iránti vonzalma maradt meg. A XX. századi magyar költészetből pedig azon fiatalok alkotásait kísérte figyelemmel, akik - ahogy mondta - „túljutottak a József Attilái vízválasztón,” levetették „a messiáskodás, a közlés, a mezei prófétaság rekvi- zitumait és” összezárják „a kontinuumot Csokonaival”11.

A Határ-i költészet nem csak minőségi de mennyiségi mutatókkal is jellemezhető. Tizenhét verseskötete jelent meg. Az emigráció előtti Magyarországon két kötet, amiből az egyiket maga égetett el. Már az emigrációban jelentek meg első új kötetei: Hajszálhíd és Lélekharangjáték címen. E két kötet önmagában 50 év lírai termését rögzíti és közel 1200 oldal vers12. A Hajszálhíd a 30-as évek végétől rögzít verseket a 60-as évek végéig, a Lélekharangjáték a nyolcvanas évek második feléig.

Határ köteteiben ciklusokat alkotott, amelyeket folyamatosan egészített ki ciklusai tematikájának megfelelő versekkel. „A ciklusok azonos hangulatelemek - azonos témák alapján markolják egybe a verseket”'3 - mondja. A Hajszálhíd c. kötet két elkülönülő részre oszlik. Első felében jellemzően a formabontó és prózaversek dominálnak, második felében már a kötött versformában írt versek. A Lélekharangjáték c. kötet anyaga már teljes egészében az emigrációban születik. Ebben a kötetben is nagy számmal vannak jelen a prózaversek, amelyek sokszor álmai rögzítésének eredményei. Határ nem szereti a prózavers kifejezést, ügyetlennek, hamisnak és félrevezetőnek tartja. A Lélekharang játék c. kötet után a prózavers formában írt vers egy időre megritkul és A Karkasszban c. kötetben találhatjuk meg ismét nagyobb számban. Megcsömörlöttem „a sorokba tördécselt álversektől, elundorodtam attól a beláthatatlan versözöntől, amely - a sortördelés ürügyén - a versdiaré morotvája alá meríti a világot.”14 - mondja a szerző indoklásul. T. S. Eliot a prózaverset tartja nehezebb formának, mert - mint mondja - a rím „eluralkodása eltompította a mai ember hallását” és annak „elvetése nem jelent könnyedséget, sokkal nagyobb terheket ró a nyelvre”. Ugyanis, amikor „a rím megnyugtató visszhangja elnémul, egyszerűbben szembetűnő lesz, hogy vajon sikeres-e a szavak megválasztása, a mondat rendje és szerkezete.”'5

173