Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Czetter Ibolya: Szóval győzni, meggyőzni

A kérdőíves felmérésben a férfi-nő szerepcseréhez kapcsolódva érdekelt még, hogy Franciska megszólalásán, beszédmodorán érződik-e a férfiasság, sikerült-e a narrátornak, Márainak hozzáigazítania a megszólaló beszédét a választott szerephez, illetve mi alapján tulajdonítanak a befogadók egy szöveget férfiasnak vagy nőiesnek. A válaszok érdekes képet, arányt mutatnak. A megkérdezettek közül csupán 40-en (57%) voksoltak a nőies vonásokra („finomkodó, finom, érzelmileg telített, giccses, mesterkélt, kifinomult, lelkiző, nem nyíltan kommunikáló”) - köztük természetesen többen voltak olyanok is, akik a narrátor által világossá tett szerep szerinti megszólalás (nő mondja) alapján automatikusan írták be a választ. A fennmaradó 30 fő (43%) azonban férfiasnak ítélte a szöveget. Az indoklásban bizonyos „férfias cselekedetekkel”, illetőleg férfiakhoz inkább rendelt tulajdonságokkal (kemény, büszke, megfontolt magatartás, a folytonos erőfitogtatás), „férfias” tárgyak, fogalmak szerepeltetésével (pl. vítőr, harc, küzdelem, kártya, fegyver, cinkelt kártya), valamint a szövegben a női megszólaláskor is inkább a férfi alkotta nőkép rekonstruálódásával magyarázták a döntésüket.

Összegezve az egyes szociokulturális változóknak a szöveg stílusszerkezetében megnyilvánuló szerepét, megállapíthatjuk, hogy a regényrészlet stílusának megformált- ságára (irodalmi szöveg voltából következően) a magas fokú kidolgozottság, tudatosság, a választékosság jellemző, a diskurzusban résztvevők a művelt identitást reprezentáló beszédmódot részesítik előnyben. A beszédpartnerek egymáshoz való viszonya inkább informális. A bizalmas attitűd példaszövegünkben nem jár együtt a választékosság hiányával, a lazasággal, s ez az atipikus együttállás összecseng Domonkosi Ágnes (Domonkosi 2012 kézirata) figyelemre méltó megállapításával, tudniillik, hogy az egyes szociokulturális dimenziók más természetű jelenségeket fednek le. „Például a magatartás mentén megjelölt minőségek (durva, bizalmas, közömbös, választékos) nem rendezhetők egy skálára, mert a bizalmasság a beszédpartnerhez való viszonyulást, míg a választékosság a szövegalkotáshoz való viszonyulást helyezi előtérbe, és emiatt nem is egymást kizáró minőségek (Domonkosi kézirata 2012: a kiemelések Tőle). A bizalmasság nyelvi megformálásbeli jelzése például a szókimondó őszinteség, az olyan beszédfordulatok, mint: „Mire vársz, barátom?, „Magad is tudod, hogy...”] a megszólító keresztnévi forma közvetlensége: „Giacomo”, illetve: „szerelmem, szerelmesem”] csupán egyetlen szót merít a beszélő fél a szlengből: „liba”. Ehhez járulnak hozzá a következő viselkedési stratégiák: a partner bevonását szolgáló nyelvi jelenségek :gyakori megszólítások, visszakérdezések, illetve az erős emocionalitásra valló érzelmi töltetű szavak, kifejezések („leheletemmel melengetem emlékedet, „szeretlek”, „szenvedély”); továbbá az első fejezetben részletezett retorikai kelléktár (pl. a hiperbolikus túlzások, halmozások, fokozások stb.). Ez a bizalmas stílus ágyazódik be az egyébként magas fokú nyelvtani szerkesztettséggel, szintaktikai megformáltsággal, választékossággal, kidolgozottsággal, időnként szen- tenciózussággal és patetikus hangnemmel jellemezhető szövegtestbe. A választékosság az idő változójával összefüggésben leginkább a régies tartományban lévő lexikával függ össze: pl. „légyott, gyehenna, kéjhölgy, átértette minden szavát, mondotta, illedelmes, átfűlt, fehémeműek, vágyói” stb. A művelt, választékos nyelvhasználat egyébként a beszélő önjellemzésének, karakterizálásának is fontos eszköze, Franciska érzékenységét, reflexív természetét, előkelő származását, tapintatos lényét,

169