Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Kelemen Erzsébet: A szó megvonása
nem teszi lehetetlenné, másrészt a betűk és számok torzójával, amely csak olyan minimális metamorfózis még, ami a betűk, számok jelsorát szubsztanciálisan szintén nem érinti, vagy akár teljes szubsztanciális változást is jelenthetnek, mint a szemléltetett hármas és ötös szám esetében is láthattuk. Ulises Carrión szerint a régi művészetben gondosan végig kellett olvasni egy könyvet ahhoz, hogy meg lehessen ítélni azt, viszont az új művészetben „gyakran NINCS szükség az egész könyv elolvasására. Amikor megértettük a könyv struktúráját, abbahagyhatjuk az olvasást.”45 S bár a szöveg a könyv eleme, a szerző szándékát nem ez a nyilvánvaló vagy rejtett kontextus, hanem a könyv egésze közvetíti. A teljes könyv üzenetét szem előtt tartó alkotó ezért is figyel a kötet vizuális összetevőire, a papír mellett akár a szokatlannak tűnő, idegen anyagok beépítésére, amelyek már más megközelítést, befogadási módot kívánnak az olvasótól. Az írott oldal forradalmasítását a 20-as évek avantgárdja indította el, s ahogy az előzőekben utaltam rá, az 1960-as években a fluxus és konceptualizmus képviselői már úgy tekintettek a könyvre, mint egy kommunikációs eszközre, közvetítőre, médiumra, amely egy bemutatóteret, egy kiállítást is helyettesíthet akár.46 Az ISBN-könyvben is a költői fikció medializálódása, egyik médiumból a másikba való átfordítása rekonstruálható. Az imaginárius médiuma a tipográfiának, a szerkesztésnek a médiumán keresztül, az engedélyezési adat lényegi, centrális helyzetével egyrészt verbalizálódik az olvasás során, másrészt vizualizálódik a képiséggel. S a szignállal és számozással jelölt kötet személyes, intim térré válik, egyedivé, hiszen a megjelölt közlési, művészi forma által az összehasonlítás során a kötet a többitől (s minden egyes kötet a másiktól) különbözni fog. A medializálódás a művészkönyv utolsó oldalának adataiból is nyomon követhető: a kötet 100 számozott, keménytáblás és 1000 számozatlan példányban készült el. A keménytáblás változat esetében a saját művészkönyvét megtervező szerző nátron csomagolópapírt használt fel a borítóhoz, arra nyomták rá a betűket, s azt kasírozták a könyvkötő kartonokra; ez L. Simon László egyik kedvelt, másutt is használt anyaga.47 Az 1000 példánnyi számozatlan, ragasztókötéses, puha fedeles változat a Magyar Műhely 103. számának mellékleteként, a lap borítójára ragasztott fülbe helyezve jelent meg. így a művészkönyvvel egy egészen más kontextusban, egy számozott és számon tartott mediális aktusban, illetve egy orgánum szöveg- környezetében találkozhat az olvasó. S ez a mediális változás a korábbi értelmezői státus elhagyására készteti a befogadót, s a mű ezáltal egy új értelmezői keretbe helyeződik. Nálam a sorozat 93. tagja van. S ez felveti a befogadói láncolat előzményeihez való kapcsolódási alkalmakat, egy lehetséges történeti értelmezői státus kialakításának szempontját, egy befogadói kör tapasztalatának jelenlétét, s a folytatás hét tagjának további interpretációs változatait. A száz olvasói megközelítés imaginárius tapasztalata mellett a Magyar Műhelyhez való kapcsolódás is mediális fordulópontot jelent: egy folyóirathoz, sőt egy egész orgánumsorozat testéhez való tartozást. L. Simon László ekkor már aktív szerkesztője a folyóiratnak. Másokkal együtt szerkeszti a lapot, de ebben az időben ő maga tervezi a fedőlapokat és tördel be minden egyes lapszámot. A Magyar Műhely első számának borítóját Marie-Joseph Philippon készítette,48 majd a 21. számig Éliás Erika folytatta a tervezést. Kinagyított számtestekből mind151
