Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

Nekem ez az egyetlen esélyem. Minden lány erről ábrándozik, bakfis kora óta.” „Miért nem szóltál eddig?” „A férjemnek már megmondtam. Nem is tudtam volna titkolni, reggelenként hallotta, hogy öklendezem a fürdőszobában. De csak mosolyog rajtam. Nem haragszik érte.” „Én vagyok a gyerek apja, ugye?” „Ki lenne más? Szegény Miklósnak már a nászéjszaka sem sikerült. Ezen az ő állapotában nem lehet csodálkozni. Más meg nem volt az életemben, rajtad kívül.”

Nem csodálkozott azon, hogy Júlia gyermeket vár tőle. Ez a dolgok természetes rendje. Előbb vagy utóbb ide vezet, ha két fiatal, egészséges férfi és nő rendszeresen szeretkezik. Megtehette volna, hogy védekezik, de a nő nem kérte rá, ő meg nem erőltette. Radó Pannira gondolt, aki ha életben marad, biztos gyereket szült volna neki. Most meg Júlia készül ugyanerre. Érthető, hogy egy férfi kíváncsi arra, milyen apának lenni. Itt az ideje, hogy végre lehorgonyozzon valaki mellett, családot alapítson.

Biztos volt benne, hogy az anya ragaszkodik a gyermeke apjához. Júlia bonyolult helyzetben esett teherbe, de ez rendezhető. Egyszerű, mint a pofon: a nő elválik Fodortól, ő meg utána elveszi feleségül. Ezt a mai viszonyok között néhány hét alatt le lehet bonyolítani. Minden jó, ha jó a vége. Tekintettel arra, hogy mindhárman csak a szerencsének köszönhetően maradtak életben, nem kifogásolja, ha ápolni akarja a volt férjét. Azok után, amit ez a szerencsétlen a koncentrációs táborban átélt, ennyit megtehet érte. Hármasban élnek majd ugyanebben a lakásban, rövidesen pedig négyesben, a babával együtt. Helyet cserélnek az ügyvéddel, és ők ketten, mint új házasok alszanak majd a kettős, hitvesi ágyban. A szülésig majd összevásárolják mindazt, ami a kicsinek kell, és berendezik a kuckóját.

Eddig jutott a tervezgetésben. Amikor a következő alkalommal megkérdezte Júliát, milyen nevet adjanak a kicsinek, ha lány lesz, és milyet, ha fiú, a nő csak annyit felelt: „Majd megbeszélem Miklóssal.” Ebből már kitalálta, hogy valami baj van. „Én vagyok az apa, ha nem is vagy még a feleségem. Találjuk ki mi ketten, hogyan hívják majd a gyereket. Megértem, hogy szegény Miklóst nem akarod egyedül hagyni. Majd azt mondjuk a gyereknek, ha kicsit nagyobb lesz, hogy ő nagybácsi, aki velünk lakik.”

„Fogalmad sincs, milyen gazdag Miklós. Az apja után négy bérház maradt, részvényei, komoly bankbetétei vannak, itthon és külföldön. Nem tudott nekem gyereket csinálni, de a tied fel tudja nevelni. És az a nehezebb. Baszni a bolond is tud. Amivel nem azt mondom, hogy te bolond vagy, csak egy kóbor firkász, aki még éretlen az apaságra. De majd eljön annak is az ideje. Találsz majd nőt, aki szül neked. Meg se kell mondanod neki, hogy már van egy gyereked, nem kérek tőled tartásdíjat. Én viszont nem válók el a kedvedért, nem mondok le a vagyonról.” „Jó, akkor megkérem a kezed a férjedtől.” „Eszedbe ne jusson!”

Végül nem került sor a nagyjelenetre. Egy apától meg lehet kérni a lánya kezét, de egy férjtől a feleségéét? Tabit nem vitte rá a lélek, hogy felizgasson egy szerencsétlen, szívbeteg embert. Mit felelt volna, ha emlékezteti arra, ő ejtette teherbe Júliát? Idézte volna a római jogelvet, miszerint „a házasságban született gyermek apja a férj”? Vagy felszólította volna, hogy tűnjön el a lakásból? Soha nem beszélt Fodor Miklóssal a feleségével folytatott viszonyáról. Az ügyvéd szemmel láthatóan örült a felesége terhességének, aggódva és reménykedve várta a babát. Tabi pedig tudomásul vette, amit a nő egyértelműen közölt vele, hogy ebben a családban neki nem osztanak lapot. Vette a kalapját és elköltözött. Júlia 1946 augusztusában megszülte

85