Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Kelemen Erzsébet: A szó megvonása
tézisét valósítja meg a minimumra redukált nyelvi elemből való konstrukciós alkotói attitűddel. Az önmagát regisztráló, tematizáló vonalkód,36 amely a nyelvi (számsori) elemek teljes redukcióját prezentálja (a számsor minden egyes eleme nullára vált), valamint az ISBN-számsor tárgyilagossága, a szó megvonása mellett a kitágított grafikai elemek, a betűk, a számok már-már végtelenbe nyújtott formája, szemantikai tartalmat sugalló metanyelvi megvalósulása ugyanis konkrét és lettrista jegyeket is tükröz. Ez a mindenségbe ívelő tipográfia és sajátos topológia oldja fel a jogi-pa- ragrafusos „szöveg” zártságát az irodalmi mű világa felé. Az 1950-es években jelentkező konkrét és spacialista költők37 a szóalak erejében bízva eltávolították a szóalakhoz kapcsolódó jelentést, s így a műveikben az elsődleges esztétikai hordozóeszköz már nem a szó mögöttes jelentése lett, hanem a nyelv nyersanyaga, a leírt szó a maga direkt közvetlenségében.38 Olykor ezekhez a szövegekhez se közvetlen, se közvetett értelmet nem lehet rendelni, s közvetett kor- relátumként is csak azt az esztétikai élményt, amit a szöveg szemlélése nyújt. A konkrét és térbeli költészetek szakítottak tehát a lineáris írással és annak megszerkesztett mondattanával: a szintaxis térbeli kapcsolatok sorozatává alakult át, s az időre épülő, klasszikus, lineáris mondattant, a kronoszintaxist felváltotta a topo- szintaxis, amelyben az idő már egészen másfajta szerephez jut. A középpontba az ideogramma, a fogalmi jel kerül, „a nyelv legkisebb közös többszöröse”, önállósulnak 149 6. ábra (L. Simon László, ISBN g6$ 7596 26 7, hátsó borító)
