Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Kelemen Erzsébet: A szó megvonása

megvalósulási lehetősége a „szavak” (words), amelyben „a fogalom, az állítás vagy a vizsgálódás nyelvi formában van bemutatva”.5 Viszont Tony Godfrey figyelmeztet bennünket arra is, hogy óvakodjunk a tipológiáktól. Sok konceptualista műalkotás ugyanis „nem illeszthető bele egyértelműen egyetlen tipológiába sem, úgy amint sok konceptualista művész is visszautasít bármilyen szűkítő meghatározást a munkájára vonatkozóan”.6

A konceptuális művészet7 meghatározásaiban az ellentmondások ellenére viszont közös vonásokat is felfedezhetünk: mindegyik felfogás „a gondolatot, a fogal- miságot, az ideát vagy az ötletet a mű elsődleges, lényeges elemének tekinti, a formát, a kivitelezést pedig másodlagosnak.”8 Közös, összetartó jegy tehát a redukciós technika szélsőséges fázisainak a feltárása. Annak bemutatása, hogy az alkotófolyamat során a műből csupán a „gondolati magva, szavakkal vagy jelzésekkel körülírt ideája marad meg.”9 Ennek az elanyagtalanításnak pedig előzményei és különböző fokozatai vannak. Közvetlenül a concept art megjelenése előtt az anyag megszüntetését már néhány akció megelőlegezte. Rauschenberg például az 1950- es évek végén egy kortárs amerikai festő rajzát a nyilvánosság előtt kiradírozta, Yves Klein pedig egy üres termet mutatott be a párizsi közönségnek kiállítás címén. A képzőművészet, az irodalom, a zene, a tánc és a színház szintézisére törekvő happening cselekményei viszont már önmagukban is kizárták a műtárgy megjelenését. Ben Vautier „Nézzetek rám, én vagyok a Művészet”, „Nézzetek rám, s ez elég!” táblákkal fényképeztette magát. Ezzel az egyszemélyes happeninggel („én-művészet- tel”) kívánta jelezni, hogy saját magát tartja művészete tárgyának, céljának és eszközének. Az én-művészet retrográd ága, a body art már nem elégedett meg ilyen ex cathedra kijelentésekkel: saját testét „manipulálva” támasztotta alá saját énjének műtárgy voltát.10 A testművészet ellenhatás is volt az 1960-as évek egyre inkább személytelenebbé váló sokszorosító művészetére. S később tiltakozássá is vált minden állami felügyelettel, irányítással és ipari termékkel szemben. Ezt reprezentálja egy póló-üzenet is: 1994-ben például egy fiatal nő az utcán minden dísztől mentes fehér pólóban jelent meg. A ruhadarabon hátul, a gallér alatti részen csak néhány zöld betű volt olvasható, „Nobody owns me” (Senki sem birtokol engem). Itt nem a gyártó neve stb. szerepelt tehát, hanem egy elliptikus üzenet. Közhely? - kérdezhetjük Godfrey-vel. „Természetesen, senki sem birtokol minket: vélhetően mindannyian szabad emberek vagyunk. Ugyanakkor, nem érvelhetnénk-e úgy, hogy ha megveszünk egy terméket, amin rajta van a márka neve, akkor elnevezett, rabul ejtett, sőt, birtokába vett annak a terméknek a reklámozása és marketingje: Mitsu- bishi-ember vagy Gucci-lány lett belőlünk. Ez a konkrét póló ennek a rejtett birtoklásnak a visszautasítása.” Annak jelzése, hogy „az ő teste az övé, és senki másé.”"

Nálunk a konceptuális művészet a fénykorát az 1960-as évek végétől a hetvenes évek közepéig élte.12 S bár a rendszerváltásig (az „underground” helyzet miatt) kevés mű volt publikálva és kiállítva, a folytonosság a tanításban tetten érhető: az oktatás a kreatív munka szerves részét jelentette.13 Ez az időszak inspiráló forrást jelentett a későbbiekben. A kilencvenes években - az újabb nemzetközi térhódítással párhuzamosan - ugyanis ismét dominánssá válik a konceptualizmus: a művészet egészében végbe menő konceptualizálódás Magyarországon is sok mű megszületését eredményezte.14

143