Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Kalász István: Szegényház

hová menjenek vacsorázni. A szállodában nem akar lenni, oroszokkal van teli az épület, egyre kiabálnak, tehát? És nézett a nőre. Ina nem szólt, mutatta, hogy arra menjenek. Elindultak egymás mellett, a férfi az építkezésről beszélt, arról, hogy lopnak, eltűntek gépek, eltűnt építési anyag is, és hogy ezek az ostobák itt azt hiszik, a cég nem veszi észre, pedig nem így van. Amikor vége lesz az építkezésnek, jön a vizsgálat, a feljelentés, a házkutatás. A cég nem felejt, nagy vállalat ez, erős. Mindenfelé vannak embereik. Aztán a villát hozta szóba, kérdezte, mikor épült, kié az épület,

Ina hallgatott, a férfi megértette, erről nem akar beszélni. Kint a tengeren két jacht lebegett a sötétkék vízen.

Akkor kell az állás? Kérdezte a férfi, Ina azt válaszolta, még gondolkodik. Ez dühítette a férfit, a nő megváratja a válasszal, persze, ebben a világvégi városban a tenger gyönyörű, a hegyek szépek, de nem lehet megélni, nem ismeri el, hogy hálás azért, hogy jön egy férfi, kibérli a házát, állást ajánl, kétszeresen fizet neki, a nő szép, de akkor is. Igen, dühös lett, úgy érezte, a nő játssza magát. Kelletés, ez jutott eszébe, váratás, minden nő egyforma. Értem, mondta végül halkan, nézzük, hol lehet itt jól enni? Van valami normális étterem ebben a kisvárosban? Vagy csak turistákat fosztogató lokálok? És persze a vendégem, Ina.

Az étterem a városon kívül, egy sétány végén, magas sziklák között volt. Ez itt, mondta Ina, the secret place, a titkos hely. Ide csak helyiek járnak, a gazdagok. A VIP-ek, kérdezte a férfi, a nő felnevetett, hirtelen belékarolt, így mentek fel a teraszra. A megterített asztalok közé. Mint egy pár. Gondolta a férfi, és megint megkívánta.

136