Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Borbély László: Pokolkörök
A kamasz fiú kapott egy pofont, a lány meg egy kiló kenyeret. Sunyin, csendesen bólogattak, aztán tépni kezdték a veknit. Összevesztek, hogy kinek jusson a nagyobbik fele. A parancs úgy szólt, hogy csak rendkívüli eseménykor vehetik át a kormányt, ha a pilóta megsebesül. Másra kellett koncentrálniuk nem a vezetésre. Csokonait idegesség vette körül, mindig előre nézett, mereven előre, talán az időbe, csak nem is tudta. Nem érzett éhséget, de néha enni is kellett. Általában lefekvés előtt gondolt a legerősebben Marira és az is eszébe jutott, milyen jó lenne, ha a felesége szülne még egy gyereket. Egy kisfiút. A vidéki házban, ahol a szállásukat kijelölték, egy huzatos zugban talált magának helyet, lefeküdt a döngölt padlóra, magára húzta a pokrócot, megpróbált elaludni, de nem tudott, felkelt. Szorongó, tolakodó érzései között nagy nehezen eljutott az ablakig, felnézett az égre, közeledett hozzá az égbolt. Belenézett a szertefoszló sötétbe, arrafelé, ahonnét a pirkadatot sejtette, könnyezett a szeme, annyira erőltette. Visszament a sarokba, lefeküdt. Elmerült az álomtalan, buta csendben. Elaludt. Reggel segítettek szétosztani a csomagokat, a plébános megáldotta a konvojt, mielőtt elindultak hazafelé. Mosolyogva állt, nézte a kereszt alakú életet. A függőleges és a vízszintes középpontjában találta meg mindennek a végső értelmét. Erősen hitt benne, hogy nemsokára vége az alaktalan zavaros időknek, és a bénultság sohasem kísérti meg többé a kishitűeket. A visszapillantó tükörből még látta, ahogyan a pap tisztán, krisztusi békével az arcán lebeg a szürke tócsák felett és halkan ismételget magában valami imádságot. Kisütött a nap, a teherautók megkönnyebbülten feküdtek neki a távolságnak. Tudták, hogy megint hosszú út vár rájuk a határig és a kimerültség ráomlik csontjaikra. Tekintete újra lefényképezte a várost, amelyet elhagyni készültek. Szerette volna tisztán megfogalmazni a látványt, a lényegest kiemelve, a lényegtelent elhagyni, mindent elraktározni, hátha egyszer jól lesz valamire. A külvárosban, egy emeletes ház tetejéről tüzet nyitottak rájuk gépfegyverből. Az előttük haladó teherautó hirtelen fékezett, ők pedig belerohantak. Újabb lövések és ordítozás hallatszott minden irányból. Az őket követő teherautó, amelyikben Berkesi ült, az oldalán feküdt és lángolt. Vérző arcú kommandós társa kétségbeesetten igyekezett kimászni a fülkéből. A sofőr már nem volt életben, a halál végignyalta arcát. Mindenki fedezéket keresett, ahonnét viszonozni lehet a tüzet. Káromkodva kiabáltak, hogy ne tegye, de Csokonai odafutott az oldalára dőlt teherautóhoz és feltornázta rá magát. Segített kiszabadulni Berkesinek a fülkéből. Mindenfelől röpködtek a golyók, borotvaélesen szántották a házakon a vakolatot. Betörték az ablaküvegeket. Nem is érezte, amikor eltalálták a karját, csak azt látta, hogy átvérzett a zubbonya. 128
