Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Dr. Kulin Sándor: Emlékeim a II. világháború idejéből

el olyan magas fokot, mint a mai szakbolt hálózatos világban. Erre példa volt a következő vállalkozói cégér:

„Anton Wimmer, Postamt, Farreder und Nehmaschinen, Schuhmacherei und Limonadenfabrik” Tehát postatiszt, kerékpár- és varrógép-szerelő, cipészműhely és limonádégyár.

Volt olyan magyar katonai alakulat is a környéken, amelyik az országot elhagyva már harci érintkezés nélkül húzódott nyugatra, hogy az orosz fogságot elkerülje. A szomszéd tanyában lakott Olajos őrnagy a családjával, Tibi fiuk jó barátom lett. A másikban Farkas hadnagy bajtárs, aki sokat szenvedett elvonási tünetek miatt, mert alkohol tartalmú italhoz nem lehetett jutni. Géczy-Hugyecz Edvárd tartalékos százados, civilben tanár, csak az irodalomnak élt. A még esetleg meglevő fegyvereik leadása után az amerikaiak nem tekintették őrzendő hadifoglyoknak a magyarokat, csak menekülteknek tekintették őket. A környéken található nyilas vezetőket azonban összeszedték és az új magyar kormánnyal történt megállapodás értelmében hazaadták a magyar hatóságoknak. így pl. Tannból Beregffy Károly honvédelmi minisztert, vagy Rogglfingből Szőlősi miniszterelnök-helyettest. Felesége és három fia kint maradt.

Ősszel megnyílt a lehetőség, hogy aki akar haza is térhet. Ezzel elsősorban a sorozott katonák és az elhurcolt leventék éltek. Voltak, akik a távolabbi, esetleg tengeren túli országokba történő emigrálás lehetőségére vártak.

Sok ukrán is volt a környéken, akik a vörösök elől menekültek. A szovjetek kérésére ezeket hazatoloncolták, de sokan inkább öngyilkosok lettek. Szomorúan búcsúztunk a szép szőke odesszai fogorvosnőtől, akihez lyukas fogaink kezelésére jártunk. Nem sok kétségük lehetett jövendő sorsuk felől. Mint tudjuk, a győztes vörös hadsereg hazatérő katonáit is pár év átnevelő táborba vitték Szibériába, hogy az Európában látott tapasztalataikat, amelyek nem egyeztek a szovjet propaganda által tanítottakkal, elfelejtsék.

Körzetközpontunk Eggenfelden volt, ahol működött egy magyar katonai parancsnokság, amit Náray-Szabó alezredes vezetett. Ő nem nácibarát, hanem Horthyhoz hű katonatiszt volt és az amerikaiak egyetértésével felvette a kapcsolatot a megalakult demokratikus magyar kormánnyal. Az pedig megbízta, hogy a nyugatra hurcolt magyar javakat: vasúti szerelvényeket, leszerelt gyárak felszerelését stb. stb. felkutassa és leltárba vegye, hogy a kormány ezeket visszakövetelhesse. Ebbe a munkába Náray bevonta édesapánkat is, ezért amíg e munka tartott, maradnunk kellett. E munka sikerétől remélhettük, hogy hazatértünk után az igazoló bizottság, amelynek első állomása a komáromi várban volt, apánkat igazolja és állását visszakaphatja. Erre 1946 októberében került sor. Az értékálló forint megteremtése után hat héttel jöttünk vissza.

109