Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Dr. Kulin Sándor: Emlékeim a II. világháború idejéből

haladéktalanul jelentkezzen a főparancsnokságon. (Később megtudtuk, hogy e sánta tábornokból lett Szálasi hadügyminisztere.) A változásokat nem részletezem, csak címszavakban: Horthyt a németek elfogták és letartóztatták, még aznap délelőtt Miklós fiát is, egyetlen életben maradt gyermekét, akinek életével zsarolták, hogy kormányzói tisztéről lemondva Szálasi Ferenc nemzetvezetővé kinevezése megtörténhessen. Ez 17-én meg is történt. A totális háborút folytatta az ország.

Az oroszok már javában az ország területén nyomultak előre, közeledtek a fővároshoz, ahol beásták magukat. Borzongató valóság volt, hogy a frontra már villamossal lehet menni, Pestszenterzsébetig.

November 4-én szombat volt, (akkor az még persze munkanap) s reggel megbeszéltük apámmal, hogy ebéd után bemegyek hozzá a minisztériumba, a Nagymező u. i-be és együtt elmegyünk a nagyvásárcsarnokba valami élelmiszert venni és segítek hazahozni. Talán 2-fél három körül értem oda, amikor édesapám rendkívül felzaklatott állapotban fogadott, a nyakamba borult és hálát adott Istennek, hogy mégis élek. Nem tudtam mire vélni a jelenetet, mire az izgatott magyarázatból kiderült, hogy míg én a Margit hídon át a villamossal a Nyugati pu. körül járhattam, amikor a Margit híd pesti oldala a levegőbe, pontosabban a Dunába repült. Ugyanis „für alle Felle” minden híd alá volt aknázva, mert a németek minden eshetőségre gondoltak és nem akartak kapkodni az utolsó percekben, ez azonban valami rövidzárlat következtében idő előtt felrobbant. A szombati csúcsforgalomban villamos szerelvények, gépkocsik és több száz ember lelte halálát a Dunában.

A következő napokban bennünket, szentistvántelepi leventéket is kivezényeltek a szentendrei papírgyár mellé a Duna-partra lövészárkokat és fedezékeket ásni. Vác már orosz kézen volt, talán már Göd is és a Dunán való átkelést kellett volna ezekből a lövészárok-fedezék rendszerekből megakadályozni. Itthon a telkünkön (mert akkor még nem volt bekerítve) is felállítottak két Boforcot, amely eredetileg légelhárító ágyú volt, de a Duna túlpartját lőtték vele. Sok kis fánkat kitaposták.

Hadi jelentést a németek majdnem minden nap adtak ki. Ezek leginkább győzelmekről számoltak be. A németek ugyanis soha nem menekültek, soha nem hátráltak meg, csak tervszerűen és rugalmasan elszakadtak az ellenségtől és új állásokba vonultak, hogy ezzel ésszerűen rövidítsék az arcvonalat. Ha már a napnál is világosabb volt, hogy óriási területekről szorították ki őket, akkor a jelentés rendkívül elkeseredett harcokról szólt, amelyben óriási veszteségeket okoztak az ellenségnek. A területek feladása csupán taktikai manőver volt, a stratégiai végső cél a végső győzelem kivívása volt, amiben a propaganda megingathatatlanul hitt, mert szerintük a csodafegyver bevetése küszöbön áll.

Itt most meg kell állnom egy kicsit a történtek időrendi ismertetésével, és meg kell próbálnom választ adnom arra a sokakban felmerülő kérdésre, hogy mi és általában a lakosság hogyan viszonyult az eseményekhez, miben hitt és mit várt.

Olyanról nem hallottam és olyan személyt nem ismertem, aki az oroszokat várta volna. Igaz ugyan, hogy ennek a nyílt megvallása nem lett volna életbiztosítás. Ismert volt, hogy az óriási emberveszteség miatt a szovjet vezetés amnesztiát hirdetett a közbűntényes börtönzött százezreknek, ha frontszolgálatra jelentkeztek. Bevetés és roham előtt vodkával feltöltötték őket, s aki életben maradt, annak néhány óra, vagy egy-két nap szabad rablást engedélyeztek. Ha ebben a civil lakosság megpróbálta megakadályozni őket, kíméletlenül elbántak velük. A nőket életkortól függet98