Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Dr. Kulin Sándor: Emlékeim a II. világháború idejéből
DR. KULIN SÁNDOR Emlékeim a II. világháború Idejéből 1. Amikor megpróbálom felidézni és sorrendbe rakni az átélt eseményeket, rögtön szembetalálom magamat azzal, hogy az emlékképekkel együtt a reflexiók is felmerülnek. Ez pedig egy nagyon csalóka dolog: ugyanis meg kellene tudni különböztetni az események által akkor kiváltott érzéseket, vélekedéseket, reflexiókat azoktól, amelyek később, az események hátterének jobb megismerése nyomán, esetleg a korabeli propaganda által keltett benyomásoktól eltérő véglegesen leülepedett mai emlékképek között vannak. Ehhez bátor őszinteségre van szükség, és számolni kell azzal, hogy a mai generációk ismereteiben és tudatában azon idők megítélése és az én akkori látásom közötti esetleges eltérés megütközést kelthet. Ezért belátást kérek az olvasótól. Mi akkor elsősorban a kirakatot láttuk. A függöny mögött történteket nem. A háború kitörésekor, 1941-ben én 11-12 éves voltam. Sokszor gondolok arra, hogy vajon egy mai 11-12 éves gyerek érdeklődik-e oly mértékben az ország, a társadalom eseményei iránt, mint én és kortársaim akkor? A válaszom egyértelműen nemleges. Az eltérés magyarázatára több okot is találok. Az első és talán legfontosabb, hogy mi a trianoni tragédia pszichózisában nőttünk fel. Nem volt „kettős” nevelés. Szüléink a román határ túloldalára került színtiszta magyar Nagyszalontáról kerültek az „anyaországba”; Apánk az első háború frontját megjárt önkéntes zászlós már létbiztonsági okokból sem próbálhatott meg beilleszkedni a román impérium alá, édesanyánk az én születésem előtt egy évvel jött át és kötöttek házasságot. Ez tehát a családi háttér. De az iskolai nevelés is a tria-non: a nem, nem soha szellemében oltotta belénk a hazaszeretetet. Ezért az első, majd a második bécsi döntés nyomán visszaszerzett magyarlakta területek visszatérése minden, az esetleges európai orientációnkat megkérdőjelezhető fenntartást is visszaszorított. De ilyen hangok egyszerűen el sem jutottak hozzánk. Ezért a ma oly megvetett „revizionizmus” vádját vállalnom kell. Egy másik, el nem hanyagolható elem a közéleti érdeklődésem indokolására az a kitüntetett érdeklődés, amelyik a családunkra jellemző volt. Ha a recsegő rádióban híreket mondtak, s a népes gyereksereg pisszenni mert, apánk olyan sztentori hangon ordított: „csend legyen”-t, hogy arra igencsak összerezzentünk, s még levegőt is csak némán mertünk venni. Megemlíthetek végül egy harmadik tényezőt is, s ezt egy hasonlattal világítanám meg: a mai fiatal általában valamely sportegyesület lelkes szurkolója. Számunkra ezt az európai hadszíntereken harcoló seregek harctéri jelentései pótolták. Mivel pedig ott nem sportsikerek eléréséről, hanem élethalálharcról volt szó, az idővel növekvő fenntartásaink ellenére sem volt kérdéses, hogy a hozzánk eljutó ismeret- anyag alapján kinek szorítunk. Erre mondom a mai tudásom alapján, hogy a trianoni békediktátum megvetette a második világháború alapját, determinálta a mi mozgásterünket. Kizárta a semlegesség lehetőségét és csak a rossz, vagy még rosz- szabb között választhattunk. 93
