Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Seinert Ágota: "Szép távolságoddal itt vagy"

Ez alatt az idő alatt Amy szinte teljesen feladta a saját külön életét, költői munkáját háttérbe szorította betegápolói tevékenysége. Nemcsak férje testi szükségleteiről gondoskodott odaadóan, hanem szellemi tevékenységét, alkotói kedvét is próbálta feléleszteni. Tollat, papírt készített a keze ügyébe, biztatta a versírásra. Sándor szervezete a súlyos infarktus következményeként ekkor már nem kapott elegendő oxigént. Idegenek számára úgy tűnt, ilyenkor logikátlanul beszél. Ezek a tudat ellenőrzése alól kikerült spontán szövegfoszlányok azonban döbbenetes erejű és mélységű, váratlan asszociációk voltak, gyönyörű költői képek. Számomra, aki ebben az időben hetekig Muraközi utcai otthonukban laktam, hogy segítsek Árnynak, végső bizonyítékul szolgáltak a latin mondás igazára, hogy „poéta non fit, sed nascitur, azaz a költő nem lesz, hanem születik.” Úgy éreztem magamat, mintha egy vulkán kráterénél állnék és belelátnék az ott fortyogó, izzó magmába, ahol éppen most keletkezik valami. Valami, amit nagy költészetnek neveznek. Mikor már Sándor egy kicsit jobban lett, ezekből a töredékekből állította össze felesége segítségével a Kútbanéző verseit.

Az évek során azonban egyre reménytelenebbé vált Amy hősies küzdelme férje életéért és a még meg nem született versekért. Az infarktushoz még egyéb betegségek társultak, kórház, műtét, újabb kórház egyre reménytelenebb stációi következtek, majd végül az a 12 napos kóma, ami Sándor halálához vezetett. Hogy mit jelentett egymásnak ez a két ember, véglegesen akkor érzékeltem, mikor a tizedik napon elkísértem Amyt a kórházba. Azt mondják, aki kómában van, már nem érez semmit. Sándor is mozdulatlanul, kőmerevségben feküdt, mint aki elszakadt már mindentől, ami fontos neki. Amy csendesen leült az ágya melletti székre és megfogta a kezét. S az ismerős kéz bensőséges érintése szinte csodát tett. A túlvilági arc mintha egy percre megelevenedett volna, talán a felismerés meleg hulláma suhant át rajta. Csak egy pillanat volt vagy talán csak egy sejtelem. De nem csodálkoztam, hiszen ahogy Amy írta:

A szeretet számára nincs akadály.

Nincs kő. Nincs beton.

Áthatol tudaton és öntudatlanon.

Már jóval Sándor halála után, a kétezres évek elején egyszer a színésznő Csernus Mariann, Weöresék barátja azt mondta Árnynak: „Életed fő műve a Sándor volt”. Mikor ez a megjegyzése kicsúszott a száján, kicsit meg is ijedt, végtére is egy szuverén alkotónak, egy neves költőnek mondta. De Amy nem sértődött meg, csendesen helyeselt. Tudta. És tudatosan vállalta a sorsát. A keresztet is, meg a glóriát is.

52