Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Seinert Ágota: "Szép távolságoddal itt vagy"

megtűrt) és Kodály Zoltán a Bicinia Hungarica népzenei gyűjteményéhez Weöres Sándorral szövegeket íratott. Ezek a kis dalocskák képezték a későbbi híressé vált gyermekvers könyveinek törzs anyagát, gondolok itt a Bóbita, a Ha a világ rigó lenne, a Zimzizim köteteire. Amy maga is belefolyt ebbe a munkába, részben az ekkor készült művekből állították össze később közös köteteiket, mikor már azok megjelenhettek, mint pl. a Tarka forgó, a Hetedhét ország. A fordításokban is sokat segített Sándornak, főleg a nyersfordítások értelmezésében, hiszen jól beszélt németül és angolul. „A feleségemmel valóban sokat dolgozunk együtt, s egész csomó olyan közös írásunk is van, amiről nehéz lenne eldönteni, hogy melyikünk is írta...” - vallotta Weöres Sándor többször is, több megnyilatkozásában is. A hallgatás éveiben Amy tartotta a lelket férjében, igyekezett gondoskodni testi-lelki jólétéről, a saját munkájával is szolgálta közös megélhetésüket. 1977-ben ezt Sándor így köszönte meg nyilvánosan: „Nagy segítség és nagy könnyebbség, hogy Károlyi Amyval együtt dolgozhatok, és hogy munkámat - készülőiéiben, vagy éppen befejezve - megmutathatom, és véleményét kérhetem és figyelhetem azt a hatást (vagy hatástalanságot), amit esetenként egy-egy írás kivált vagy nem vált ki. Ha költő él az ember mellett, az egészen más, mint hogyha sóhivatalnokok vennének körül, akiket egyáltalán nem érdekel, amit csinálok.” (lásd Szekér Endre beszélgetését Weöres Sándorral, 1977-ben, a Forrásban)

Az ötvenes évek első felében mindkettőjüket elnémította a hatalom, s fordításokon, gyermekverseken kívül nem publikálhattak semmi mást. A negatív értelemben vett kiemelt figyelem azonban főleg Weöresnek szólt. S az eszköz az a méltatlan és igazságtalan kritika, ami az irodalmi lapokban rendszeresen megjelent róla. A hagyatékban sok olyan vers maradt fenn, ami helyzetét és hangulatát örökítette meg, ezekből csak egy részletet idézek, hogy érzékeltessem a kor atmoszféráját:

lrgalmazzatok írótársaim, ne olvassátok rám, mint a leprásra foltjait: pesszimista, nihilista, egzisztencialista, szürrealista, spiritualista,

ne ontsatok rám az ista-géppisztolyból golyózáport mert aki e küszöbön átlép, már semmilyen-ista

Csapjátok rám a kripta fedelet, oly elégedetten, ahogy én belefekszem, és dalaimat melyek a teljesebb embert idézték - ha nem vertek örök gyökeret - dobjátok utánam.

Elhagyott versek, 1989 [Vers és variációja]

A kilátástalanság, a méltatlan háttérbe szorítás csak még inkább összekovácsolta a költő házaspárt. Sándor Árnyban mindig is anyapótlékot is keresett, védelmező, megértő társat, aki az élet kellemetlenségeitől próbálja megóvni. Hiszen lényében mindig megőrizte az örök gyermekit, az ártatlan gyámoltalanságot. Viszonyukat jól jellemzi az a cédula, amit a hagyatékban találtam. Az ötvenes évek elejéről való, amikor Amyt hirtelen meg kellett operálni. A kétségbeesett Sándor nemcsak szereteté- ről, szerelméről biztosítja feleségét, de azt írja, „inkább legyél te az én özvegyem, mint én a tied, mert én ezt nem bírnám ki.”

48