Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Alexa Károly: Rónaszéki Linda kiállítása
SZIGETI CSABA Válaszlevél Weöres Sándornak, poste restante (Szól a kakas már...) Kedves Weöres Sándor! Ön, miközben kis segédcsapatával a Három veréb hat szemmel antológiát állította össze és írta volt, 1975 nyarán kérdéseket tett föl Kovács Sándor Ivánnak a Szól a kakas már... kezdetű énekről. És láss csodát, a nehéz, sőt már-már reménytelen filológiai kérdéseket oly igen kedvelő Kovács Sándor Iván egyszerűen átpasszolta egy rövid feljegyzésben a dolgot Alexa Károlynak! Az akkori főszerkesztő kérdéseket tartalmazó feljegyzését a mostani főszerkesztő az Életünk 2013. évi 2. számának 307. oldalán közölte, fénymásolatban. A folyóiratszám bemutatóján kérdeztem Alexa Károlyt, hogy válaszolt-e a kérdésekre. Nem. Ezzel a levéllel azt a morális álláspontot szeretném megerősíteni, miszerint ha e földi világban elvileg megválaszolható kérdés hangzik el, akkor illik rá válaszolni, az idő faktorától függetlenül. A kérdések elvi megválaszolhatósága lényeges: arra a kérdésre például nem felelek semmit, hogy »miért nő a fű, hogyha majd leszárad? / miért szárad le, hogyha újra nő?« A kérdéseket tartalmazó feljegyzés így szól: „1975. Vll. 7. Alexa K. W. S. mester érdeklődik: mit tudunk a Szól a kakas már. Maid megvirrad már... kezdetű népdalról (?), műdalról (?); Thalys? Te hol olvastad; tudsz-e nyomtatott előfordulásáról? írd ide:” Most majd ideírom. Bár hozzá kell tenni, kedves Weöres Sándor, hogy a válaszok nem fogják a bizonyosságokat elősorolni, csak beszámolnak a kérdésekre adható jelen ismereteinkről, vagyis tudásunkról és nem-tudásunkról egyszerre. S mivel a kérdések egyrészt verstörténeti, másrészt osztályozási jellegűek, nem mondhatok le a lábjegyzetekről: a válasz tehát tanulmány lesz levél formában (essai en forme de lettre). De ott, ahol Jacob Böhme szerint mindent áthat az asztrális fény, ideálisan lehet olvasni, és idő is van rá éppen elegendő. Egyszóval: én most válaszolok, és válaszom a jelen ismeretek alapján adott válasz, Alexa Károly főszerkesztő e (szaktudományos) levelemet lehozza az Életünkben. Időben kiterülő sokszoros fikció az egész, de örülök, hogy a szaktudomány jelen állását elmesélhetem. Amikor érdeklődtem Voigt Vilmosnál, hogy hol is kezdjem a búvárlatot (pedig már jócskán benne voltam), ezt a rövid és pontos összefoglalót kaptam tőle: „Ami a Szól a kakast illeti, erről mindenki tud valamit, amiről kiderül, hogy semmi sem 20