Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Patak Márta: A test mindent tud (regényrészlet)
PATAK MÁRTA A test mindent tud ECY BEFEJEZETLEN PORTRÉ TÖRTÉNETE (REGÉNYRÉSZLET) 17 Egy dobrovoljác családról mesél először a Gyorgye-féle kocsmában Gavro, akit akkor a Trombitás Janó még nem ismer, de rögtön az első alkalommal felfigyel a hangjára. Van benne valami különös erő, így írja, nem lehet nem odafigyelni rá. Mindig este hatkor érkezik, ha esik, ha fúj, télen-nyáron egyformán, óramű pontossággal. Háromnegyed hat után ha éppen nem jön új vendég, meg a törzsvendégek előtt is van elég ital, Györgye kocsmáros két szőrös alkarját a pultra támasztva ráhasal a magas pléhpultra, megtehette, megvan hozzá a magassága, és magában számolja a perceket, hogy mikor toppan be az ajtón Gavro. Szereti érezni a pléhpult hűvösét. Ahogy elindul lassan felfelé a karján, aztán szétárad benne lassan az a fémes hidegség. A törzsvendégek meg azt szeretik, amikor Gavro még a tizedik pohár előtt jár, mert akkor érdekes, régi történetekkel szórakoztatja őket. De ha már tíznél több kisfröccsöt megivott, akkor elkezd fecsegni, titkokat mesél, és az veszélyes, mert a kapatos ember hamar indulatba jön, mindenkinek van takargatni valója. Az első három pohárral gyorsan lecsúszik neki, nyáron alig tíz perc alatt, télen se tart sokkal tovább. Utána aztán lassít, elkezd mesélni, élénken gesztikulál, a végén már hadonászik, Györgye időnként rászól, Gavro, ne olyan hevesen, még lelököd nekem a poharat! Ilyenkor hátrébb áll, egy darabig ügyel a mozdulataira, aztán megint egyre közelebb táncol a pulthoz, és ugyanúgy ott jár a keze a szomszéd törzsvendég orra előtt, alig pár centire a poharától. Nem is történik baj, ha akkor délután véletlenül be nem toppan az az újságíróféle. A Telepről írna, vallja be Györgyének a negyedik-ötödik kisfröccse után, személyes emlékeket, ahhoz keres interjúalanyokat. Először nem is akarja elárulni, mi járatban van, de a végén csak kiböki. Gavro pedig mesél. Az idén sok a kárókatona a Dunán, kevesebb márna jut a horogra, ilyesformán kezdi. Meg hogy annál szebbet nehéz elképzelni, mint amikor tíz-tizenöt-húsz kárókatona egyszerre felrepül. Olyan utánuk a víz, mintha géppuskával szórnák meg, szabályosan leadott sorozattal lyuggatnák szitává utánuk a víztükröt. Szó szót követ, és ahogy lenni szokott, előhoz valamit, amit nem kellene, és akkor elszabadul a pokol. A géppuskasorozatra kapja föl valaki a fejét, aki addig nem is figyel, nem tudhatja, miről van szó, de félhangosan megjegyezi, hogy géppuskasorozatból látott errefelé a Duna eleget. Valaki csendre inti, mire a közbeszóló csak annyit mond, Mi az, talán te is lőttél?, erre az illető felfortyan, hogy tizenkét éves volt akkor, Vagy inkább tizennégy!, vágja rá kéretlenül az újságíró, aki addig hallgat, 159
