Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 18.)

Dűlőút szélén ücsörögtünk egyszer, kedvére legelt a csacsi a lucernásban s azt mondtam Kelemennek, hogy talán elődeink csontjai vannak alattunk. Nagyon is lehet, mert hivatalos közlés van róla, hogy honfoglaló magyarok temetőjét fedezték fel Kiskunhalason.

Zavartan csóválta a fejét, azután vigyorogva arrébb ült, nehogy éppen egyik őse mellkasát nyomja.

Komoly maradtam és figyelmébe ajánlottam, hogy szerintem őneki kun arca van, ezért lehet, hogy nem az ősmagyarok az elődei. Ne szégyellje a kunokat se, mert kiváló emberek, noha többségükben katolikusok. A tatárjárás után kaptak betelepülési engedélyt, meg sok kedvezményt. A kunszállások egyike éppen Kiskunhalas volt. A török hódoltság idején reformátusokká lettek és 1664-ben a debreceni kollégium alá tartozó református iskola létesült. A török kiűzése után azonban a Habsburg birodalom sok mindenben korlátozta a tisztán református települést. Mindenekelőtt Mária Terézia erőltette a vallási hovatartozás megfordítását. A huszadik századra aztán a római katolikusok lettek többséggé.

Fújtam, amit Erdei Ferenc „Futóhomok” című könyvéből őrzött emlékezetem.

Azt is elmagyaráztam, hogy a szél hordja ide a Dunáról a homokot. Itt lerakódik és terméketlenné teszi a talajt. Lehetne javítani, de nem tudják a módját az emberek.

Ebben a pillanatban egylovas hintó fordult irányunkba a kanyargós szekérúton. Rögtön felállt a földről Kelemen és úgy meghajolt, mintha leánykérőben lenne.

Testes, idős ember fogta a hajtószárat. Fiatalabb és vékonyabb, szemüveges illető ült mellette s biccentéssel fogadta Kelemen köszönését. Egyúttal megérintette a gyeplőt markoló kezet s a fogat megállt.- Mi újság errefelé, Kelemen? - kérdezte a bakon ülő fiatalabb, de nem várt választ, hanem az idősebbhez fordult, körbemutogatott és hosszasan tárgyaltak, vagy inkább vitattak valamit. Egyszer csak dühödten felkiáltott az idősebb és nyomatékül még a levegőbe is csapott öklével, miközben lilára változott az arcszíne.- Nem és nem! Nem fogadom el! Nem halaszthatom a szükségest abban a reményben, hogy fölöslegre tehetek szert!

Kilöktem a széket magam alól, elsiettem a szállodai asztaltól, és egy lyukra néztem a levegőben. Megállapítottam, hogy huszonhat éves fejjel sem fogom fel, minő tartalmat hordozott a mérges öregember mondata, de azt biztosra vettem, hogy a legtökéletesebb formájú összefoglaló kerete lehet - akárminek.

Föllelkesített az eset. Szinte lélegzetemet visszafojtva füleltem bele abba a múlt időbe. Úgy mutatott be Kelemen, hogy „a fiatalúr az intéző úr fia”. Előzőleg pedig megsúgta, hogy maga Nagypál László nagyságos úr, vagyis a földbirtok tulajdonosa ül a bakon, mellette pedig a nevelt fia, amúgy főkönyvelő.

Hízelgett hiúságomnak, hogy a hintóbeli fiatalabb férfi - aki tehát újapukám társa a birtok irányításában - hosszasan csevegett velem azokról a témákról, amiket Kelemen emlegetett fel iménti, neki tartott röpke és kusza tájékoztatómból. Azt sem mulasztotta el szóbahozni, hogy a Debreceni Református kollégiumban tanulok. Nagyon durva, de nagyon kellemes hazugság volt.

Kérdésre kijelentettem, hogy szeretem a reformátusságot. Tavaly konfirmáltam. Szó van róla, hogy érettségi után teológiára megyek.

141