Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 18.)

tehettem volna. Tőlem nyilvánvalóan ennek a tagadását és ellenkezőjének az állítását várta. Ismert módja ez a nők álságos viselkedésének.

És ugyancsak a nők többségére jellemzően akként próbálta viharvert állapotát elkendőzni, hogy túldekorálta magát. Vastag volt rajta a púder, vérvörösen virított ajakrúzsa, fullasztó volt a kölnije.

Jól ismervén szépítkezésre irányuló, parádés készségét, most nagyon maga alatt lehetett.

Ruházata is olyannak tetszett, mintha éppen heti piacra indulna.

Jobban mutatott abban az overallban, amit a Burgaszból Várnába irányuló helikopteres utazása során adtak rá ma hajnalban a tengerészek.- Amiket én ajánlok, azoktól ne féljen - mondta lágyan. - Mit szólna például ehhez. Nézze csak. Amint látja, cirill betűs írás, de németül is, magyarul is ismert a jelentése. Zwiebach. Nem ismerős?- Ha kimondjuk, dereng, hogy ez katonakenyér az első világháborúból. Nagyapámtól hallottam emlegetni a cibakot, de bármennyire kértük a család nőtagjaitól, nem tudták elkészíteni.- Most megkóstolhatja az igazit. És balkáni finomságokat párosítunk hozzá. Javaslom, hogy a mai napra még függessze fel vegetáriánus fogadalmát. Szükséges, hogy jól feltöltekezzék ennivalókkal, mert nagyon szép, de nehéz programok várnak ránk.

Mintha máris a nehéz programok sűrűjében törné előre magát, rágörnyedt az étlapra, hogy még nagyobb energiát közöljön vele és a legjobbat préselje ki belőle. Közben szája elé szorított kezeivel apró, de erőszakosan feltörő, asztmás köhögését próbálta elfojtani.

Talán először történt, hogy egyértelműen ellenszenvesnek találtam a tolmácsnőt. Taszított selypegése, ami csinált volt, a megrendelőt jól kiszolgálni akaró volt, miközben bizonyosra vehettem, hogy pokolba kívánja a megrendelőt. Lám-lám. Viccesnek próbálja álcázni a tényt, de nem bírja ki, hogy ismételten orrom alá ne dörzsölje, amiért őt is veszélybe sodortam buggyant burgaszi mulatozásommal. Most nyomoznak utánunk a nyomozók. We are rowing in the same ship. Közös hajón evezünk.

Sértett, már-már bőszített ez a piramissá tornyosuló gondolatmenetem.

Egyébként is pocsék hangulatban voltam.

Valami dühös és mélységesen boldogtalan érzés száguldozott az idegeimben, ami úgy képződött le behunyt szemeim előtt olykor, mintha vérszomjas vadállat marcangolna, miközben teljesen tehetetlen vagyok a védekezésre.

Ez már szállodai szobámban is, az étterembe érkezésem előtt gyötörni kezdett.

Ismerős volt. Nem sűrűn, de fel nem tartóztathatóan maga alá tepert, hétrét görnyesztett, ha elkapott. Volt, hogy káromkodtam a névtelen fájdalomtól, volt, hogy hangosan zokogtam az önsajnálattól. Volt, hogy tehetetlenül összecsaptam a kezem és égre emeltem a szemem, pedig ott nem volt mit keresnem, hiszen a népi kollégiumba kerülésem első napja óta ateistának vallottam magam. Ámbár, időnkénti gyanúm szerint későbben sem éltem hit nélkül, egyetlen óráig sem.

Semmivé lettem, amikorra elmúlt egy-egy ilyen roham.

Szőrmentén beszámoltam egyszer az átélt attakról Mesterházi Lajosnak, a Művelt Nép című újság főszerkesztőjének, mert eléggé intelligensnek tekintettem

127