Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Lezsák Gabriella: Epizódok a kolozsvári régészeti iskola történetéből
LEZSÁK GABRIELLA Epizódok a kolozsvári régészeti iskola történetéből TRIANON ELŐTT ÉS UTÁN A kolozsvári régészeti iskola egykor meghatározó szerepet játszott a magyar régészettudományban; néhány kiemelkedő képviselője nemzetközi viszonylatban is maradandót alkotott. Az iskola megteremtője, Posta Béla (1862-1919) számos forradalmi újítást vezetett be a magyar régészettudomány oktatásába, másik érdeme, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület Érem- és Régiségtárából létrehozta az Erdélyi Történelmi Múzeumot. Posta Béla érdeklődésének középpontjában a népvándorlás és a magyar honfoglalás alapvető kérdései álltak, amelyeket nézete szerint „meg nem érthetünk a keleti világ ismerete nélkül." Szellemisége tanítványain keresztül hagyományozódott tovább és a mai napig meghatározza a magyar régészet arculatát. A KOLOZSVÁRI RÉGÉSZETI ISKOLA SZÜLETÉSE A tudatos gyűjtés, a gyűjtemények elhelyezése, bemutatása és feldolgozása néhány évszázada kapott kiemelt szerepet a nemzetek életében; a régészet önálló tudományággá a 17. század folyamán vált Európában. Magyarországon a híres „Bene vitéz” sírjának megtalálása (1834) és szakszerű publikálása indította hódító útjára az „ásó tudományát”. Ekkor azonban már mintegy fél évszázada oktatták a budai egyetemen az érem és régiségtant: Schönvisner István apát óráit a XV1I1. század utolsó harmadában nagy érdeklődés kísérte.1 Magyarország második legrégebbi alapítású egyetemén, az 1872-ben létrejött kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen21899-ben indult be a régészettudomány oktatása;3 a régészet iránt érdeklődők addig csak a budapesti egyetemen tanulhattak archeológiát. Régészeti munkákban sokszor citált tény, hogy Magyarország egyetlen országrészének régészeti kutatása sem volt (és maradt) any- nyira elmaradott, mint Erdélyé.4 Az erdélyi tanszék beindítását ennek a hiánynak a felszámolása is szükségessé tette, másrészt az egyre szaporodó országos feltárások nyomán a másutt tetemes mennyiségűre gyarapodott régészeti emlékanyag elhelyezésére, feldolgozására, bemutatására létrejött múzeumok többnyire szakember- hiánnyal küzdöttek és az utánpótlással járó nagyarányú munkát a budapesti tanszék egyedül már nem tudta ellátni. Az Erdély-részi régészképzés beindítását kedvezően befolyásolta, hogy 1859 óta Kolozsváron székelt az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME), amely jelentős gyűjteményeivel biztosítani tudta a tudományos és oktatói munka megfelelő színvonalát.5 A XIX. század végére a bécsi Kunsthistoriches Múzeumban több olyan nagy értékű kincsleletet is őriztek, amely Erdély és a Partium régészeti emlékekben való gazdagságát kézzelfoghatóan is bizonyította: 1797-ben, illetve 1889-ben került elő Szi117
