Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Balázs Géza: Weöres Sándor költészetének három pillére

ripa”. Mindez puszta költői és gyermeki játék is lehetne, a palindrom pedig „véltet- len”. Mindaddig, amíg nem figyelünk föl arra, hogy bizonyos megfordítások jelentésükben rendszerszerűséget, sajátosságot mutatnak: az alapszó jelentésének megfordítását (pl. gát - tág), ahogy arra például a Czuczor—Fogarasi-szótár bevezetőjében is utal: pl. csev-eg ~ fecs-eg, hus-áng ~ suh-áng, zsug-orodik ~ guzs-oro- dik stb. (CzF. 1862:1/65).

Örkény István egyperceseire „rímel” az Összekevert újságcikkek című írása, amely a kommunikációs sokkhatás következményeként előálló jelenséget, a napihírek kontaminációját (keverését, vegyülését) mutatja: „Tegnap éjjel Keceszálláson a kiskorú F. Mihály, 16 éves és 75 méter mély, naponta tízszer annyi áramot szolgáltat japánnak, mint akácvirágzáskor a méhek, ezért a bíróság enyhítő körülményként figyelembe véve, bajszát pödörve gyönyörködött a fiatal szövőlánylányokban...” (WS 1981:3/288). A kontamináció is alapvető nyelvi működés. A megmozdult szótár (WS 1981: 2/253) című vers részben a kontaminációra, részben az egyberántásra, rövidítésre játszik rá: „csillag és rózsa násza / csilrólagzsa / asztal felszekrényedő / asztrény / borjúból birka berúgsz belőle / borjuh” stb.

Az elemi nyelvi formák keresését szolgálja a lehető és lehetetlen szóalkotások és nyelvtani megoldások próbálgatása. Ennek egyik példája Az áramlás szobra című vers (WS 1981:1/607.): „nyugmozgás siethez indul sietben ablakik / feje istenek árnyékszéke vágtat / árnyékvillámszék nyers tündérhús csepeg”. A nyugmozgás lehetséges (nyelvújítási) szókeletkeztetés: vö. nyugszék. A sietben és a siethez nyelvtanilag nem lehetséges. Az árnyékvillámszék lehetséges, tréfás hangulatú (nyelvi játék gyanánt is működő) további szóösszetétel.

Az elemi formák között említeni kell a mindennapi és a népi költészet számos alapvető műfaját, az egyszerű rigmust, a népdalt, a sírverset, a csúfolót, a gúnyverset, a falusorolót, a táncréját, vagy a korábban idézett nonszenszt stb. is. A népi beszédből fakadó „magas” költészetet a Magyar etűdök ciklusa reprezentálja. A legtöbb etűd Kodály-dallamra készült magyaros (ütemhangsúlyos) verselésben. Ferenczné Ács Ildikó (2008: 59.) szerint: „a magyar nyelv technikai lehetőségeit bemutató versek. Nem fogalmi nyelven beszélnek, hanem zenei jelentést hordoznak”. Számomra pedig inkább a népi (mindennapi) beszélgetések, népdalok, alkalmi szövegek világát idézik. Egy beszédes példa (6. jelzetű vers):

„Adjonisten szomszédasszony! fiova megy a szomszédasszony?”

„Hát ide, aztán oda át,

kéne egy kis hogyhíjják.” (WS 1981: 2/68.)

A Magyar etűdök csodája természetesen az, hogy valahogy, valahol kizökkenti, „megemeli’a népi (mindennapi) beszédet, költészetet. Bizonyságul, hogy ilyen szövegek ma is vannak, egy városi nyelvi párhuzamot mutatok be (mesteri paradoxon van benne):

„Szevasz, van nálatok terasz?” „Szevasz, van egy, de az nem az.”

92