Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Molnár Miklós: Két történet a Kutyakaparó csárdából
patkánynak lenni sem leányálom. Csakhogy nem csupán a szétpermetezett vegyi felhők fertőzik a bioszférát, ahogy fölhívni méltóztattak rá a figyelmemet.- Minden élőlény és maga a Föld is meghatározott rezgésű elektromágneses sugarakat bocsát ki és fogad be - folytatta a váratlanul közéjük csöppent parányi vendég egy roppant finom és bonyolult kölcsönhatásban lévő egyensúlyi rendszer részeként. Úgyszólván ezek a sugarak a vivőhullámai az évmilliók alatt kialakult földi életnek. Az utóbbi évtizedekben az erőszakos emberi beavatkozások folytán bolygónkon több milliószorosára növekedett az elektromágneses sugárzás, és ettől fölborult a rendszer egyensúlya. Az ember által létrehozott elektromágneses sugárzás megszakította a Föld és élőlényei közti szerves kapcsolatot. Sejtjeink már nem a bolygóra rezonálnak, hanem a bennünket beburkoló elektroszmogra. Mi, élőlények teljesen védtelenek vagyunk a sugárzás ilyen mértékű megnövekedésével szemben, hiszen a környezethez való alkalmazkodásunk hosszú története során ilyesmiben sohasem volt részünk. A napnak mind a huszonnégy órájában elektromágneses sugarak özönében vagyunk kénytelenek élni, amit magasfeszültségű vezetékek, az épületek falába beépített kábelek, elektromos készülékek, televíziók, számítógépek, fénymásolók, nyomtatók, lapmásolók és egyebek okoznak. A nagy- frekvenciás rádióhullámokat kibocsátó FlAARP-rendszer, a különféle adó- és átjátszó tornyok, az önök mosogatógépei, mikrohullámú sütői, ébresztőórás rádiói az éjjeliszekrényükön, a mobiltelefonjuk, amit órákon át a fülükhöz szorítanak - ezek mind-mind hozzájárulnak, hogy állandóan az egészségünkre ártalmas elektromágneses sugarak levesében legyünk kénytelenek úszkálni. A nukleáris szennyezésen kívül a mobiltelefonok jelentik a legsúlyosabb sugárfenyegetést: magának a készüléknek a sugárzása, valamint a jeleket továbbító tornyoké. Ez a sugárzás állandó fejfájást, agyműködési, látási és alvási zavarokat, agydaganatokat és genetikai roncsolódást okozhat nemcsak önöknek, hanem nekünk is. Megzavarja szívünk működését, főként pedig akadályozza szervezetünkben a sejteken belüli kommunikációt. A mobilhálózat keltette sugárzás gátolja az immunrendszerünk működését, és agyunkban csökkenti a melatonin-hormon képződését. Márpedig ha csökken a melatonintermelés, akkor romlik az alvásunk minősége, zavar támad hormonjaink egyensúlyában, elszaporodnak bennünk a „szabad gyöknek” mondott kórokozó molekulák, megnő a daganatképződés, nőstényekben leginkább a mellrák, hímekben a prosztatarák veszélye. Feszülten figyeltek. Csupa fül volt mindenki: égre meredő, hegyes, fényes szőrű, finoman erezett patkányfül. Körülöttük mélységes csend borult a Kutyakaparó csárdára, a városra, az országra, a bolygóra, az egész Naprendszerre. Mindnyájan érezték: numen adest, jelen van az istenség...- Az önök tömeges mobilozásának egyik legsúlyosabb következménye: világszerte tömegesen pusztulnak a méhek - szaporázta tovább a szót a Vízipatkány. - A mobilhálózat keltette elektroszmog megzavarja őket, s emiatt képtelenek hazatalálni pollengyűjtő kőrútjaikról, mert ugyanazokat a hullámhosszokat használják tájékozódásra, amelyeken a mobiltelefonok is kapcsolódnak egymáshoz; de az ösz- szes bogár és madár is ezeket a frekvenciákat használja. Emiatt a méhkolóniák pusztulásra vannak ítélve: éhen halnak. És mivel a méhek porozzák be az önök növényi eredetű táplálékának tetemes részét, ha ők kihalnak, néhány éven belül önök is követik őket, ahogy már Einstein is megjósolta. A méhek nem tudnak alkalmazkodni 74