Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Végh Attila: Megkeresés történt
Kati: (utána szalad) Ne hülyülj már! Én téged szeretlek! Mihály: Akkor mi a fasznak hívod ide? Utálom ezeket a játékaidat! Kati: Te miről beszélsz? Csak arra gondoltam, miért legyen szegény egyedül, ha nem muszáj. Ott ül a szülei kérójában magányosan, és verseket ír. Mihály: Hú, de megható! Beszarok! (Sértődötten odébb megy.) Kati: (hozzádörgölőzik Mihályhoz) Most utálsz? Mihály: Nem. Csak nem egy fajhoz tartozunk. Kati: Béci csak haver, fogd már föl! Rólad szoktunk beszélgetni. Illetve kettőnkről. Mihály: Béci?! Azzal a seggel rólam dumcsiztok? Kati: Szerinte még egy év, és megérlelődsz. Mihály: Megérlelődöm? Mire? Kati: Béci olvas valami marha jó könyvet. Mostanáig be volt tiltva. Hamvas Béla... a címét elfelejtettem. Na és Béla mindig ettől a másik Bélától idéz. Nem mindig értem, de tény, hogy Béla - mármint a mi Bélánk - egyre okosabb. Azt mondja, mi primordiálisan összetartozunk, csak a jelenségvilágban nem találjuk egymást. De szerinte ennek is eljön az ideje, csak ki kell tartani. Jóban-rosszban. Egy év múlva megérsz, ő így számolja. Mihály: így számolja? A lélek mérnöke. De mire érek én meg? Kati: Hát tudod. A házasságra. És jó apa leszel. Csak vissza kell találnod saját aranykori emlékeidhez. Vissza kell hoznom téged a létfeledésből. (Béla jelenik meg.) Béla: Csá. Mi a nagy helyzet? Mihály: Na, írtál ma verset? Béla: Honnan tudod? A túlvilágról szól. Mennek a lelkek a túlvilágon, a nagy, szürke semmiben, és a nemlét kérdéseiről beszélgetnek. Közben zuhog az eső, különös suttogásokat hallani... Mihály: (fölkel) Na jó, akkor mászkálj vele. Csá! 25
