Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Dobai Péter versei

Csak a régi, megszokott szobám vesz körül: szekreter, könyvsorok, olvasólámpa, zene a rádióból, sok papírlap, sok csekk, arcnélküli telefonszámok... hát mennék vissza én egy régi játszótérre, bár élne mind a lány, aki odáig elkísérne...

...Azután végre, lassan rájövök: nem otthon vagyok,

vigyáznom kell arra, hogy senkinek

a képzelt végzete ne legyek,

legyek csupán egy homályos, régi fénykép,

diszkrét emléke egy régen halott leánynak,

ó, legyek csak egy álommal marasztalt vendég,

aki ’mikor felébred tovább nem marad még,

elmegy, útrakél,

ha útja

háza,

hazája,

leányi társa,

szerelmes emléke,

honvágya,

hovatartozása,

s hovatovább:

világnézete

(Weltanschau-ja)

nincsen is, ahogy nem is lesz,

mert ő maga, mint minden gondolata:

mások tulajdona, a Bankoké,

noha nem vezet számlát,

ő mégse több, mint a megtestesült

vérkamat. Márpedig kamatnak lenni = nem lenni.

A VIP-tudás: mindig szegény, szeretne tudni mindent. A szegénység: soha nem tudás, szeretne elfelejteni mindent, amit az eszébe juttatnak önmagáról, nyersen, kéretlenül.

...Pihenni... kipihenni mit? Kikönyöklök ablakom:

S látom, ablakom egy régi árvahát kertjére

és azon túl: Rómára, Bizáncra... és Sztálingrádra néz...

Megyek a könyvtárba: kikölcsönzök egy világnézetet...

11