Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Tornai József versei
TORNAI JÓZSEF Gandhizmus Gandhi, Gandhi, nézz rám! Visszanőtt izom és hús rám: jött éjjel egy felnőtt kislány, kanca, fürdőköpeny vállán. Tudom, mi van ott! mutattam. Akkor mért vagy mozdulatlan? ölelt, köpenyét levetve, nem szűnt kacaja egy percre. És a haja feketébben font be, mint a templom köve, ezer éveket megérten, a szeme meg kéken lángolt, mint a mély bengáli égbolt. Ó fiatal, tudtam én, hogy mit is akar, hasadéka, a virág-jázmin zivatar. És ha kicsi lekókadtam, négykézláb fordult alattam. Belibbent a selyem-védte sátorba, hogy más ne nézze szerelmünk, ne irigyelje és csodálja, hány csókja szakadt a számra, hányszor csücsörített hosszan, ha vesszőm ajka közt hagytam. Bujálkodásunknak vége nem jött el, míg fölébredtem égve, mámortól és fájdalomtól, mint kiben friss férfi tombol (nyolcvanhat volt ám épp akkor). Nevetése még csak csengett, mikor már testem elernyedt, s megtanultam, hogy erőszak nélkül válik az ünőből hősvad, az időből ki nem szakadva, most is táncoló ráksasza, ölemből csócsált mennyet, vulkánozott föl szerelmet, Gandhi, nézd, új bika lettem, ontják heréim hületlen, a legnagyobb kincset, melyet a vérbő föld-isten adott, hét-csillagos ondómagot. 1
