Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Gilbert Edig: Őszi lázak
GILBERT EDIT Őszi lázak Ez év áprilisában A 12 legszebb magyar VERS-konferenciánkon úgy éreztem magam, mintha megállt volna az idő, s szakadatlanul a magyar költészet ősz-verseiről beszélnénk - ugyanott (a celldömölki szálloda nagytermében) ugyanazokkal, még mindig arról. Mint aki fel sem eszmélt (az Eszmélet tárgyalásáról valóban lemaradtam) időközben. Nem igényel talán különös argumentációt, hogy a tizenkettőből is jó néhány tekinthető ősz-versnek. További tájékozódással pedig érzékelhető, ahogy át-átszövi költészetünket az évszak-tematika, s mintha (persze ez lehet a kiélesített figyelem torzítása) ősziekből lenne a legtöbb: záporoznak, ha rákeresünk. A neten hamar felkínálják magukat különböző (hol igencsak meglepő, pikáns, hol naiv, emlékkönyvbe kívánkozó) válogatásban, téma- és funkciótársításokkal: Őszi versek - lelkemszirmai.lapunk.hu, Az erotikus költészet gyöngyszemei - Index Fórum, http://www.hotdog.hu/csimbi470/osz-a-koltok-tollabol/oszi-versek , a Verspatika~ verbális simogatás a léleknek~ http://verspatika . wordpress.com/2009/04/25/weores-san- dor-valse-triste/... Elgondolkoztató, hogy az ősz nemcsak a másfél éve tárgyalt Berzsenyi-versben azonosul az ott címbeli közelítő téllel. Értékvesztés, értékkiürülés felé haladó állapot. Annak a kétségbeeső tudomásul vételét fejezik ki az ősz-allegóriák, hogy nem menthetők át a múlt, közelmúlt és jelen értékei, minthogy azok elháríthatatlanul elmúlnak, s csak fájó (Weöres Valse triste-jében: lyukas, fagyos) emlékük marad fenn. Az ősz pedig lehetne a pompa, a vegetáció, a természet csúcsra járásának, a beérés- nek az eufórikus állapota is, azonban ritkán használják ennek fémjelzésére: az átmenet-jelleg ebben az évszakban a legerősebb. A telítettség jellemzően, a biológia törvényszerűségeinél fogva itt fordul át romlásba, a beérés tobzódásba, feleslegbe, pazarlásba, túlérésbe, túlcsordulásba, rothadásba, kiürülésbe. A vég felé tartás, a be- zárulás, a halál közeledtének kifejezője, az azzal való szembenézésnek a lehetséges eszköze. A halál kulturális konstrukció-mivoltának, domesztikálásának, ezáltal a felfoghatatlan, megközelíthetetlen idegenséggel létrejövő dialógus lehetőségének a hagyománytörténetéről szól a magyar költészetben Lapis József kiváló dolgozata, amely a weöresi lét-nemlét-elmúlás-halál-egység örök kérdéskörét is taglalja. Itt olvashatunk arról, hányféleképpen lehet a halál horizontjához történő közelítés egyik médiuma klasszikus elmúlástoposzunk, az ősz; a hiány-, a halálalakzat lehetséges artikulációja a lírai médiumban (Lapis József: Az elmúlás poétikája - A haláltapasztalat esztétikai közvetítettsége a két világháború közötti magyar költészetben. Debrecen 2010, http://gany- medes.lib.unideb.hu:8o8o/dea/bitstream/2437/io6o38/7/LapisJ_disszertacio-t.pdf ). Ez az állapotváltozás, transzformáció, metamorfózis vibrálással, vacogással jár a Párizsba beszökő fuvallattól kezdve a méhek, darazsak döngésén át a lebomló, elszáradó és lehulló növényzet zörejeiig. Lator László regisztrálja sokat hivatkozott tanulmányában, hogy a Valse triste-ben is „egymásba játszik a tárgyi-anyagi és a lázas-eleven (kiem. G.E.) emberi.... A motívumoknak ez a kiszámítottan szeszélyes játéka az az és mégsem az, az ismerős és mégis új, az új és mégis ismerős érzését kelti az olvasóban. Ez a változatos monotónia mennyivel gazdagabb-változatosabb 236
