Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Kovács Ágnes: Weöres rouge

A Valse triste értelmezésének egyik lehetséges útja, elsősorban az ősz tematika, költészeti topológiája felől próbálta megérteni a verset, a másik a nyilvánvaló zeneiség irányából közelített és vannak, amelyek retorikai alakzatok, rím és ritmus tekintetében látják meg a vers vitathatatlan értékeit. A visszatérő sorok variabilitása, az emlékezés technikájának versbéli imitációja, a keringő dallamára megképződő zeneiség vizsgálata közben mégis felötlik az emberben a kérdés, hogy miről is szól valójában a Valse triste. Miért sírnak a lányok a házban, miféle festék tűnt el és kinek a szájáról, és hogyan kerülhet a verszárlatban szereplő dércsípte kökény az értelemképzés szempontjából mégiscsak központi helyzetbe?

Írásom címéből kitűnik, hogy elsősorban az érdekel, vajon miféle fojtott erotikus, érzéki üzenetet fogalmaz meg a szöveg, és milyen motívumok mentén képződhet meg az a történet, amely az ősz szó szemantikája által beindított asszociációs lánccal az évszak termékenysége, a gyümölcs beérése, a lányok testének érzékisége köré rajzolható meg. Kitüntetett szerepbe a rúzs szót helyeztem, amely (szó szerint) ugyan nem szerepel a versben, de - eredeti jelentésén (ti: vörös, piros) túl esetünkben (Weöres - ejtsd: vörös)9 duplán aláhúzva - minden kétséget kizáróan vörös. A vörös szó nyilván a költő nevével játszó, olcsó tréfán túl finoman szólva is hangsúlyos szerepet kap a versben. Gondoljunk csak a következő sorokra: „A fákon piros láz van./Lányok sírnak a házban/Hol a szádról a festék?/kékre csípik az esték.” A fákon lüktető piros láz szemantikailag is erősíti a festék szó jelentését. ,A Hol a szádról a festék?” kérdés a maga megválaszolhatatlannak tűnő, ugyanakkor valószínűleg egyértelmű jelentésével központi szerepet kap a továbbiakban. Mert, hogy nem nagyon érti az olvasó, hogy is jön ez ide? Miféle kérdés ez, kihez szól, és miért? Kérdezhetnénk bizonytalan hangon. A magányos házban síró lányok alakja talán inkább megragadható, ha a Valse triste címmel ismert verset nagyobb kontextusba helyezzük.

Mivel a vers az Első szimfónia‘ (részei: Jubilus, Himnusz a Naphoz, Valse triste, Haláltánc) harmadik darabja, elképzelhető lenne persze egy olyan koncepció is, amely a négy verset olvassa össze, és próbálja az évszakok ciklikusságát és az élet körforgását a szeretés, születés, halál élettani sajátosságaival kapcsolatba hozni. Hiszen a Jubilus tétel, a szimfónia első darabja egyfajta „tavaszi szerelemről” beszél, „színarany tornyot” említ, felsejlik egy fallikus szimbólumként „nyárssal közelítő pecsenyesütő” alakja.

Te szinarany torony, tavaszi szerelem!

(Jubilus, 2. versszak, i. sor)

A pecsenyesütő közeleg a nyárssal - siet a gazda a tavaszi szántással

(Jubilus, 4. versszak 1-2. sor)

Később Proserpina’ is megjelenik, aki „kétszeres áldással kecsegtet”, egyértelműen utalva a termékenység istennőjének egyik attribútumaként is ismert búza beérésére. A második tételben, Himnusz a Naphoz című versben ennek folytatásaként az aranyló búza képe a „tűzzel guruló nap” fényével íródik tovább, amely „gabonával vemhes”, így tovább erősíti a termékenységről szóló képek jelentését.

229