Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Ölbei Lívia: Pávaszem kisasszony hava
milyen sokan eljöttek, itt van az egész falu, amíg hunyorogva jöttek bele a reflektorfénybe, a kocsi mögött lopva figyelte az arcukat, kendőkeretbe szorított, kalapárnyékos arcok (...) nézte őket és kis híján fölkiáltott a meglepetéstől, mert ahogy ott a nappali világosságban a természetes fénynél nem ismert meg közülük senkit, most itt a reflektorok vakító műfényénél sorra kezdtek el neki vallani ezek az arcok (...)”. Az a varázslat lép működésbe, amelyről Weöres Sándor Színház címmel beszél: „(..) A nézők mezítelenek. (...)” A Holdba-halálra készülő Pávaszem végül ezúttal sem hamvad el a máglyán: a távolból a közeibe fordítja szívének-szemének optikáját: elfogadja és viszonyozza a lapp trónörökös, Medvefia szerelmét. (Halandók, halhatatlanul.) A gyermekké tett felnőtt közönség könnyezik, szemérmesen pénzt ejt a kalapokba, csákókba, selyemmel bélelt koronákba, a Brazíliából évtizedek múltán hazalátogató regényhős, Magó Gellért abban foglalja össze az előadás tanulságát (ha van számára tanulság egyáltalán), hogy az ember, bármennyire szeretne is, nem bújhat ki a bőréből. Aztán a sötétben a vállára csap Vitéz László, harsányan beszél, mintha most is a színpadon volna: „(...) megyünk a kocsmába vacsorázni.“ íme, a Weöres-színjátékok természetes világa, ahol a színház identitásképző képessége, ereje is megmutatkozik. Lajos egyszer azt mondta: „Visszavittem a színházat abba a közegbe, ahonnan jöttem.” Weöres Sándor századik születésnapján a sokat vándorló celldömölki Soltis Lajos Színház társulata meghívást kapott Csöngére: az ünnep alkalmából abban az opálosan fénylő, szelíden délies kemenesaljai közegben virgonckodták el a csavaros- eszű Csalóka Péter napsütötte történetét, ahonnan Weöres Sándor életműve vétetett. („...majd mély csönd leng...”) Herczeg Tamás, a Sitkéi Színkör legelső Csalóka Péteré 2003-ban nyert fölvételt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Novák Eszter és Ascher Tamás zenés színész-osztályában szerzett színművészdiplomát; ma a nemzetközileg is jegyzett budapesti független társulat, a HOPPart vezetője. Kapcsolata a Soltis színházzal nem szakadt meg. Nagy Gábor mindjárt 2004-ben, egyetemi hallgatóként visszahívta: egy nyári stúdium erejéig. Ebből a közös munkából aztán - mondhatni váratlanul - nemzetközi kontextusban is megmutatkozó előadás született: a „...majd mély csönd leng...”, amelynek alapjául a Szkíták (1944) című Weöres-drámatöredék szolgált. Herczeg Tamás azt mondja, akkoriban éppen bújta a Weöres Sándor-szövegeket, amelyek között azért keltette föl az érdeklődését éppen a Szkíták, mert egyrészt elcsodálkozott rajta, hogy „Weöres ilyesmit is írt”, másrészt erősen foglalkoztatta, hogy miért nem fejezte be; hogy „mit akart vele”. A Soltis színház fölkérése alkalmat adott arra, hogy a végére járjon a dolognak: ha töredék, akkor vajon miképpen formálható színpadi egésszé. Ráadásul a Szkíták-szövegben töredékességükben is izgalmas emberi-hatalmi viszonylatok rajzolódnak; Tamás kíváncsi volt, hogy a színpadon „mit lehet velük kezdeni”. Vagyis a Szkíták mindenestül alkalmasnak látszott arra, hogy a Soltis színház fiataljaival elvégzendő közös egyhetes munka kiindulópontja legyen. Nem kötötte őket előadáskényszer: a mesterség alapjainak fejlesztése volt az elsődleges cél. A stúdium mégis bemutatóval zárult: elsőként a tokorcsi kultúrház közönsége láthatta azt az élő zenés mozgásszínházi előadást, amely a Kínai templom című Weöres-vers négy szavát-négy sorát kölcsönvéve „...majd mély csönd leng...” címmel végül csak a Szkíták dramaturgiáját őrizte meg, a mondataiból alig néhányat; viszont beemelt több 205
