Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Ölbei Lívia: Pávaszem kisasszony hava

előadást is föl kellett újítani. És persze ebben a vérbő, ízes vásári játékban is benne van (nem tud nem benne lenni) az a fölszabadultság, az a harsányság, az a commedia deli' arte-hagyományokon nyugvó mozgáskultúra, amelynek alapjait Soltis Lajos vetette meg ezen a környéken (eleinte sok sajgó láb és hát bánta, mindig nagy nevetés lett a vége, Odor Öcsi tudna erről sokat mesélni). De ha sajgó hátak és lábak: érdemes volna behatóbban foglalkozni a Weöres Sándor színpadi világára olyan jellemző bábszerűséggel; akár összefüggésben a múlt századi modern színházi törekvésekkel, amelyek nemegyszer a bábbá-marionettfigurává alakított, bábbal helyettesített színészben vélték megtalálni a színház megújításának helyes irányát. A bábjátéknak szánt Holdbéli csónakosban elhangzó nevezetes záró dal igazi színészparadoxon: „Véget ért a bujdosás / és a galibák. / Ki se bírta volna más, / csak mi, fababák. / Nem hal bele semmibe, / aki úgysem él. / Jó, hogy mink babák vagyunk, szívünk bodzabél.” A bábszínházakban egyre több az élő játék, egyre kevesebb a paraván. Hát persze: Holdbeli-bemutató a szombathelyi Mesebolt Bábszínháztól, az volna csak az igazi. (Közbevetőleg: bár Kőszegen se volt soha Holdbeli-bemutató, a várszínházi jubileumi kötet hátsó borítóján olvasható Lackfi János- vers is erre a záró dalra játszik rá finoman: „Itt aki él, ugye, mind belehal.”)

A fababa-dal Soltis Lajoshoz tartozik. Az újvidéki egyetem színészhallgatóiból verbuvált, 1978-ban alapított „misszionárius” Tanyaszínház ma is működik, de legendáját Soltis Lajos vezetésével alapozta meg, virágkorát a 80-as években élte. Központja akkor is, azóta is: Kavilló, Lajos szülőfaluja (ahol az égig nő a kukorica, de tényleg!). A Tanyaszínház fölött állandóan Weöres szelleme lebeg. A porban, ég alatt alkalmilag kijelölt, a nézőtértől meseszalaggal elhatárolt színpad körül, a kis székekkel érkező közönség soraiban eleven valóság (volt) a Vers a színházról: „Nem szűnik a játék / vonzása, / távozóban nézünk / egymásra, / mert egymásban látjuk a jámbort, aki a játékban / király volt.” A Tanyaszínház történetében egészen konkrétan, kitapinthatóan is fontos szerepet játszik az 1981-es Holdbéli csónakos-előadás. Ez a bemutató - és az utána következő szokásos szamárfogatos turné - hozta meg a vándorló Tanyaszínháznak az áttörést: Hernyák György rendezése nagy előrelépést jelentett az összetett színházi minőség, az ismertség szempontjából egyaránt. Mindehhez Dudás Károly tollából 1983-ban az újvidéki Forum Kiadónál megjelent a Ketrecbál című, részben legalábbis kulcsregény (a vágyakozó, porba hulló, vándorlásában örökké visszatérő kisebbségi lét megfogalmazása); benne föl- ismerhetően Soltis Lajos, aki ráadásul Vitéz László naplója címmel írt sorozatot akkoriban a vajdasági Magyar Szóban, több idézet átkerült innen a Dudás-történetbe, amelynek szálai a Tanyaszínház Holdbeli-bemutatója körül futnak össze: „A színészek már előírásosan beöltözve, Vitéz László zsinóros mentében, félrecsapott csákóban forgolódik a hepehupás színpadon, tiszteletet parancsoló fakardját forgatva türelemre inti a közönséget, meghibásodott a filmvetítőgép, mihelyt rendbe hozzák, kezdődhet az előadás, addig is elégedjenek meg ővele, aki bizony nem akárki, hetedhét országot megjárt rettenthetetlen vitéz, magabiztosan komédiázik, nagy szakértelemmel vonja el az emberek figyelmét a bajról, itt-ott fölhangzik a nevetés, megtapsolják a bolondos katonát; a fényfüggöny mögött a törékeny Pávaszem fejedelemkisasszony bő ruhájának redőit igazítja, s a torkát köszörüli közben, mert a gyaloglástól kimelegedve valahol hideg vizet ivott és most az a veszély fenyegeti, hogy cserben hagyja a hangja (...) A közönség már elfoglalta helyét a színpad körül,

204