Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Ölbei Lívia: Pávaszem kisasszony hava

házakban is a Holdbéli csónakos - a „kalandos játék” - futotta be eddig a legnagyobb karriert.

(Vitéz László naplója.) Ezen a ponton muszáj elkanyarodni a szerbiai Vajdaság felé; szigorúan a Weöres Sándor nevű garabonciás nyomában. Úgyis gyorsan kiderül, hogy tulajdonképpen végig Vas megyében (Vasban) leszünk. Soltis Lajos (1950- 2000) színész-rendező, a vajdasági magyar színház emblematikus figurája a mesebeli: sáros-poros, de az ég végtelenjére nyitott vajdasági faluban, Kavillón született; Budapesten végezte el a színművészeti főiskolát, és a 90-es évek elején - a délszláv háború idején - áttelepült Magyarországra. Mindvégig garabonciás - ahogy ő mondta: ballangó, mezőn guruló, gyökeret sosem eresztő szélkerék - maradt. Úton volt, amikor meghalt: színháztól színházig. Közben mindvégig az elveszett otthont (sosemvolt Aranykort) kereste. A veszprémi színház tagjaként valami másra vágyott. Nemcsak játszott, hanem tanított is: így jutott el a kicsi Vas megyei faluba, Sitkére, ahol a Nagy Gábor által életre hívott, az ő vezetésével működő színkörben felfedezte azt a vajdasági, tanyaszínházi, közösségi - nyitott, vándorló és kísérletező- színházi mentalitást, amit maga mögött hagyott, és amit nem tudott elengedni. Halála előtt három évig volt a Sitkéi Színkör művészeti vezetője, sőt: itt is rendszeresen fölhangzott, máig fölhangzik a legendás Tanyaszínház gitárral, síppal, dobbal, nádi hegedűvel kísért közönségcsalogató nótája, hogy „Engedelmet kérünk most a mulattatásra, dallal, tánccal, játékkal az előadásra (...)”.

A Csalóka Péter (1950) című, eredetileg bábjátéknak szánt Weöres-darabot általában gyerekeknek való mesének játsszák: Soltis Lajos Sitkén „belerendezte” a délszláv háborút. (Nem direkt módon, hanem hatásában, érzetében.) Vagyis továbblendítette a kötelezően boldogan véget érő mesét a körben járó, mitologikus alapokon nyugvó - Weöres nagy drámáiban megnyilvánuló - történelemszemlélet felé. Csalóka Péter ezúttal túllépett az igazságot szolgáltató mesehős szerepkörén: a bíró helyét elfoglalva, a hatalomtól maga is megmámorosodva nem zárta le - nem lépett ki belőle -, hanem forgatta tovább a történelem kerekét. Herczeg Tamás színművész- akkor még a Sitkéi Színkör tagjaként maga Csalóka Péter - ma is elevenen emlékszik arra, hogy a temesvári csepűrágó-fesztiválon milyen döbbenetesen erős benyomást keltett a nem szokványos Soltis-rendezés. A közönség pontosan értette, miről beszél. A Sitkéi Színkör - amely időközben Soltis Lajos Színházzá változott át - életében nagyjából azóta folyamatosan jelen van Csalóka Péter, aki „ezt a becsületes nevet azért kapta, mert nagyon csalafinta volt őkelme. Ámbár csak azokat csapta be, akik rászolgáltak erre, például... no de minek is mesélem, úgyis meglátjátok”. Ezek az első képben a bábjátékos bevezető szavai. A sitkei előadásban persze eleven játszó személyek léptek színre, és lépnek színre ma is, már Celldömölkön - és a legkülönbözőbb helyeken. Színházat bárhol lehet játszani. Ecsedi Erzsébet, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésznője 1999 óta többször, több generáció közreműködésével színre vitte Sitkén, illetve Celldömölkön a Csalóka Péter-mesét. (Talán ez a Weöres Sándor-i örökkévalóság, ez a történelmi szkepszis - és ez a történelmi kulisszákon átderengő reménység is: a generációk hullámzása, a mindig új Csalóka Péterek. Herczeg Tamás, Benkő Péter Pál, Pesti Arnold - és így, tovább.) A legújabb, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlható, gyakorlatilag díszlet nélküli, könnyen utaztatható, a cigány folklórt is beemelő változat premierjét a cell- dömölki piaci nyüzsgésben tartották 2010 júliusában, de az idén nyáron már ezt az

201