Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Szigeti Csaba: Weöres Sándor Ének a határtalanról kötetkompozíciója
vagy kiválogatott’, vagyis a műfaji fikció szerint a költő io + n számú pásztori darabot írt, de nem adja közre az összesét, a selecdo mint a kötetszerkesztés legelső mozzanata vagy fázisa után kötelezően csak tízet bocsát át másolásra. Egyszerűen szólva: márpedig XI. écloga nincsen, sehol nem is lehet, legföljebb új ekloga-sorozat indítható. Az is adatolható, hogy Vergilius a számoknak tartalmakat, jelentéseket tulajdonított, s ezek összefüggéseinek a felderítése óriási másodlagos irodalmat termelt a klasszikus filológusok között. E munkálatok megfogható eredménye szinte semmi, mert az egyes költeményes darabok sorszámai ingadozóak, a különböző lejegyzések eltérő számú sorokat adnak, és ez a textológiai bizonytalanság egyenesen arányos a ráépülő értelmezési bizonytalansággal. Nagy utóélettel rendelkezik a varietas elnevezésű kötetszerkesztés, amelynek ókori mintaképe Catullushoz köthető. A varietas is formális elvre fűzi fel a verssorozatot, szabályát némi leegyszerűsítéssel így adhatjuk meg: a gyűjteményen belül minden tetszőlegesen kiválasztott, három szomszédos darab esetében a középső mű versformája különbözzék az őt közvetlenül megelőző és az őt közvetlenül követő darab versformájától (a szabályt azért kell így megadni, mert a catullusi vers- és strófaformák száma nem végtelen, és a tetszőlegesen kiválasztott három darab [a, b, c] sorozata folytatható így is: [a, b, c, d, b], hiszen a [c, d, b] alsorozat szürjekcióval (rá- képzéssel) visszalakítható, sőt visszaalakítandó [a, b, c]-re. Követőinek hosszú sorából hadd emeljem ki Antonio Beccadelli Hermaphroditusi t, akinek erotikus-obszcén gyűjteménye olvasható magyarul is Csehy Zoltán fordításában. Természetesen a vergiliusi corpus hagyományozódása is újabb mintát vagy modellt adott: az Aeneis (eposz) + Geórgica (tanköltemény) + Bucólica (a io pásztori darab) + Appendix Vergiliana sorozatát. Ha a középkori népnyelvű költészetre vetünk futó pillantást, az első népnyelvű költőket, a trubadúrokat nem foglalkoztatták kötetkompozíciós kérdések (amúgy is, a trobar szóbeli költészet volt, és csak a fenyegető katonai veszély és az előrevetült pusztulás időszakában kezdték a canso-kat énekeskönyvekbe lejegyezni. Az első, aki saját maga szerkesztette meg írott kötetét, „az utolsó trubadúrnak” nevezett Guiraut Riquier volt: ő a műfajok alapján (összehangolva a keletkezési sorrenddel; ő a legelső, aki szisztematikus jelezte a szereztetés idején, az évet mindig, de olykor a hónapot, a napot, sőt a napszakot is) csoportosította énekeit, és mindegyikből 27 darabot rendezett össze. Ám Francesco Petrarca daloskönyvével, a Rerum Vulgarium Fragmenta gyűjteménnyel valami gyökeresen új terjedt el Európában: a petrarcai típusú megszerkesztett verseskötet. A kötetszerkesztés számos nyomát magán viseli a petrarcai versanyag, s még az egyes kidolgozási fázisokról is vannak információink. A kortársak úgy olvasták a versek sorrendiségét, mint amiben az egyes lírai darabok epikus elbeszélést adnak ki, a két részre tagolt szellemi önéletrajz történetét, középpontjában Laurával, akinek a halála két nagy részre osztja a könyvet: Laura in vita és Laura in morte. A párizsi OuLiPóban (Ouvroirs de Littérature Potentielle) ezzel szemben jacques Roubaud egy roppant érdekes, numerikus, vagyis szám-elvű kötetkompozíciós olvasatot javasolt. És itt nincs terünk elmélyedni a petrarkista verseskötetek kompozíciójának kérdéséről. Csak annyit kívánok jelezni, hogy olvasható egy kitűnő honi áttekintés e tárgyról Zemplényi Ferenc tollából, s bár a magyar irodalomtörténész nem hivatkozik rá, a korai francia reneszánsz anyagról - vigyázat, kizárólag a szonettekből álló verseskötetek kompozíciójáról - Jean Rousset írt több 188
