Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Szigeti Csaba: Weöres Sándor Ének a határtalanról kötetkompozíciója
SZIGETI CSABA Weöres Sándor Ének a határtalanról kötetkompozíciója Mióta a verses alkotások írásban hagyományozódnak ránk, a költészetcsinálás velejárója a gyűjtemények megszerkesztése, amit végezhet maga a szerző is, de hozott anyagból szerkesztő is készíthet gyűjteményt. Való igaz, hogy nem minden költeményegyüttes egyúttal szerkesztett vagy megkomponált corpus is. Stoll Béla alapvető bibliográfiáját - A magyar kéziratos énekeskönyvek és verseskötetek bibliográfiáját (az MKEVB-t) - végiglapozva sokkal több az esetlegesen összeállt versanyagot tartalmazó kézirat, mint a Wathay-énekeskönyv: a kéziratos énekeskönyvek anyagukat gyakran abban a sorrendben adják, ahogyan évek során az énekeskönyv lejegyzője és tulajdonosa (esetleg: tulajdonosai) az egyes darabokhoz hozzájutottak. Az is igen régi költészettörténeti tapasztalat, hogy vannak szerzők, akik igen nagy gondot fordítottak gyűjteményeik megszerkesztésére (hogy néhány erős példát idézzek a mi költészettörténetünkből, ilyenek a Balassi Bálintok, a Csokonai Vitéz Mihályok, Ady Endrék, és természetesen nagyon ilyenek a Weöres Sándorok), míg mások, beérvén a legegyszerűbb szerkesztésmóddal, egy-egy hangsúlyos darabot helyeznek el a gyűjtemény élére és a végére, de a kezdő- és a zárópont között a sorrend meglehetősen esetleges. (A kötetkompozíciós tevékenység általános természetéről) Weöres Sándor mindig jól megkomponált ciklusokat (gyűjteményeket, liber-ekét) állított össze. Minden kötetkompozíció kijelöli az egyes költeményes művek sorrendiségét: a gyűjtemények szekvenciális természetűek, az egyes darabok sorozatot alkotnak. Az, hogy a költő kijelöli valamely művének helyét a sorozaton belül, megalapozza az egyes költeményeknek a lényegüknél fogva kettős természetét. Azt, hogy - bármilyen szempontból végezzük is el a jelentésadást - minden egyes költemény olvasható és olvasandó önmagában, értelmezhető és értelmezendő in se, és ily módon önmagában egésznek tekintendő. Ugyanakkor minden egyes költemény olvasható és olvasandó a cikluson vagy gyűjteményen belül elfoglalt helye felől, értelmezhető és értelmezendő a szekvencián belül elfoglalt helye alapján, és ily módon önmagában résznek tekintendő. Hogy ugyanaz az elem (ekkor az egyes költeményt a sorozatot alkotó egyes ’elemi esemény’-nek vesszük) hol foglal helyet a sorozaton belül, az meghatározza az illető elemi esemény jelentését vagy értelmét a gyűjtemény belső összefüggései alapján. Egyszerű, de éppen ezért igen kézenfekvő példára szeretnék hivatkozni, Szergej Ejzenstein Patyomkin páncélos (Eponenoceu, „PloméMKUH ”) című némafilmjére. Tudható a filmről, hogy Egyesült Államokbeli forgalmazásakor a filmből egyetlen képkockát nem vágtak ki, vagyis az amerikai néző mindegyik képkockát ugyanúgy látta, mint a szovjet. Csak annyit tettek, hogy a film második feléből kivették a híres lépcsőjelenetet, és a film végére rakták. Ezzel a Patyomkin páncélosból sikerült kiirtani a forradalmi anticipációt (azt, hogy ugyan az 1905-ös lázadást időlegesen sikerült ugyan elfojtani, de el fog jönni az idő - 1917 184
